Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
KONCZ Pál: Adalékok Zsoldos György és Szép Miklós XVIII-XIX. századi pápai könyvkötők működéséhez
azonos generáció tagja. A polgárjogot végül kiharcoló fiatal mester 1806- ban János nevű fiát a pápai református gimnáziumba íratta be.8 9 Az 1638-ban Pozsonyban címeradománnyal nemesített Zsoldos család két testvér tagja a XVIII. századi Pápán György és Boldizsárt Utóbbi az apja Zsoldos György könyvkötőnek, aki Pápán született 1744-ben.10 11 Ennek testvére Zsoldos János pápai református lelkész111783-1784-ben, kinek fia (tehát a könyvkötő unokaöccse): ifj. Zsoldos János vármegyei főorvos lett.12 * * Ha Zsoldos György könyvkötő legény vándorlása nem tartott sokáig, már 1765 körül szülővárosában működött. Az első években még konkurense lehetett Anton KOPPERGER compactor, aki Szecsődi Mártonnak, a Pápa belsővárosi bírónak 1759/60. évre 6 forint úgynevezett purger pénzt fizetett, ami azt jelentette, hogy felvették a polgárság soraiba.*3 A források három ízben említik Gálfy István könyvkötőlegényt, aki 1794-ben az Eszterházy uradalom számára kötött, ill. kétszer kölcsöntartozásaival foglalkozott a városi közigazgatás.'4 A századfordulótól ismert Nemetz (Nimetz) Márton, aki számlái tanúsága szerint gyakran dolgozott a Refor8 1806. november 1. Zsoldos István szombathelyi compactor fia, János 14 éves, sintaxista veteranus osztályba lép. Előtte Szombathelyen tanult. DREL I.7.g. Pápai Református Gimnázium iratai. Felvételi könyv I. kötet. Közölve: KÖBLÖS József (szerk.): A Pápai Református Kollégium diákjai 1585-1861. Pápa, 2006.453. 9 NAGY Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. XII. köt. Pest, 1868. 455-457-10 VeML XV.15. Mikrofilmgyűjtemény. Református anyakönyvek. A Pápai Református Egyház II. sz. vegyes anyakönyve 1739-1752. Megkereszteltek. 1744. június 23. „Soldos Boldisár és felesége Borsos Kata F[ia] György”. 11 VeML XV.15. Mikrofilmgyűjtemény. Református anyakönyvek. A Pápai Református Egyház IV. sz. vegyes Anyakönyv. Megkereszteltek. Gyermekük születésekor apaként 1784. február 11. (Második) felesége Naszályi Mária. 1783-ban, a szabad vallásgakorlat újraengedélyezésének évében a pápai református gyülekezet meghívott lelkésze. 12 Pápai orvos, megyei főorvos. Köveskál, 1767-Pápa, 1832. MARKÓ László (főszerk.): Új magyar életrajzi lexikon VI. Bp., 2007. 1523. Apja id. Zsoldos János 1776-1783 között köveskáli, 1783-84-ben pápai lelkész. TÓTH Ferenc: A’ pápai reformáta Szent Ekklésiának rövid históriája. Komárom, 1808. 71. — Nem tudjuk, hogy Zsoldos doktor 1802- ben Győrben megjelent művének, az Asszony Oruos-nak egy példányát miért nem a még élő nagybátyjánál, id. Zsoldos Györgynél köttette be, hanem a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum könyvtárába került példány bejegyzése szerint egy másik pápai mesternél, Kelemen Józsefnél. LDM Könyvtára, leltári szám: LH-1034. ‘3 MOL P1216. Eszterházy család levéltára. Capsa 53. No 95. *4 Cassae Status 1794 Inclytorum Dominiorum Papa. 3. old. A pápai Gr. Eszterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum adattára, leltári száma: 63.104.62 valamint VeML V.2.a. Pápa belső város tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyv 162. és 205. Utóbbi helyen „Gálffy László Compactor 48 forinttal tartozik Maninger Jánosnak. Legénységére tekintettel adóssága felét következő Újév első napra, többit Pünkösdre kell visszafizetnie.” — 109 —