Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
HUSZÁR János: Három tanév egy emlékezés tükrében (Pályakezdésem a nagy háború után)
vidékről. A felesége egyelőre még ott maradhatott. Ő minden poggyász nélkül, egyedül jött, a tanfelügyelőség hozzánk osztotta be. Kiss Árpád igazgató úr humánumból saját lakásában helyezte el. Miután munkát nem tudtak neki adni, az udvaron sétálgatott, beszélgetett. Érdekes módon ő ilyenkor a csehszlovákiai iskolák színvonalas voltát bizonygatta. A következő tanév kezdetére Németh Mihályné elhelyezték, így az ő csoportját, a második osztályt átvehette Benesch tanító úr. Érdekességek a tanítói pályán 1946 első felében helyzetemben döntő változás következett be. Az egyházközség presbitériuma megválasztott a 2. számú tanítónak az elemi iskolában. Májusra ennek a megerősítése is megtörtént az állami szervek részéről. Nyáron a november i-től nekem járó fizetést is kiutalták, negyvenmillió pengőt hozott a postás. Sajnos, ezt az összeget nem tudtam átvenni, mert az infláció különös szeszélye folytán negyvennyolcmillió pengőt kellett volna kifizetnem a kézbesítésért. így az első fizetést 1946. augusztusában vehettem át az akkor megteremtett új pénzben. Ez egy hónapi járandóságom volt, kereken 180 forint. Miután megválasztottak, Bognár Károly hitoktató lelkész barátilag figyelmeztetett, hogy illendő lenne végiglátogatnom az egyházközség negyven presbiterét. Kellemetlennek, megalázónak éreztem a bemutatkozásnak ezt a formáját, de végül elindultam. Kellemesen csalódtam. Mindenütt bizalommal, szeretettel fogadtak, Győri Elemér püspök úr még vissza is adta a látogatást. Ekkor éppen nem voltam otthon, így apám, aki közben felgyógyult, fogadta nagy meglepetéssel a rangos vendéget. Azok a presbiterek, akik az iskolaszék tagjai voltak, órát is látogattak nálam. Mindkettő alsóvárosi gazdaember volt. Csendesen üldögéltek az utolsó padban, láthatólag tetszett nekik mindaz, ami az órán történt. Távozás előtt halkan azt kérték tőlem, minden esetben javítsam a gyermekek beszédét, ha idegen kifejezést használnak. Ebben egyet is értettünk. Többé nem berzenkedtem volna az ilyen látogatások ellen, de ez nem ismétlődött meg. Az 1945-46-os tanévben Pápán még erősen érezhető volt a szovjet megszállás. A Református Nőnevelő Intézetben, az Állami Tanítóképző Intézetben és a Várkastélyban szovjet katonai egységek tanyáztak. Ezek esténként végigvonultak a város főutcáján és harsányan győzelmi dalokat énekeltek. Érdekességnek számított egy szovjet katonatiszt temetése is, akit-97-