Mezei Zsolt (szerk.): Istennek, hazának, tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére - A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai 19. (Pápa, 2008)
„Mindig egy másik erőből is kérve...” Beszélgetés Nádasdy Lajossal
kozásban, figyelték is, lehet, hogy engem is figyeltek... Igen, biztos, hogy figyeltek. — Lajos bácsi, váltsunk témát! Nagyvázsony, Zánka, Nemesvámos - tehát ezek voltak a lelkipásztori állomások. Ez az életednek a lelkipásztori vonulata. De van egy másik is: a történelem iránti érdeklődésed honnan ered? — Nézd, én alapjában véve szeretem a történelmet és mindig foglalkoztam vele. Volt olyan gondolatom is, hogy egyháztörténész leszek. Az első ilyen történelmi írásaim megjelentek, mikor püspöki káplán voltam. Akkor jelent meg az első a Lelkészegyesületben. Trombitás Dezső, aki teológustársam volt, később esperes lett... — Aztán Los Angelesben, Kaliforniában lett lelkipásztor... — írt a Lelkészegyesületbe egy cikket a lelkészválasztásról, hogy a lelkészt ne a gyülekezetek válasszák, hanem a püspök nevezze ki. Akkor én már Medgyaszay mellett voltam, és hát volt egy ilyen vita. S akkor fogtam magamat, és hát nem mondtam a püspöknek, nem kértem tőle engedélyt, s írtam arról, hogy mit szól Kálvin a püspöki „egy kézhez”. S ilyenek voltak benne, hogy nem kell feladni a régmúltat, Kálvin idézeteket hoztam. A püspök is olvasta. Nem tudott róla, ő is meglepődött rajta. Tiszteletes úr, hát maga így? Mondom, miért, rosszat írtam, püspök úr? Azt mondja, nem, nem írt rosszat. Én aztán megírtam ott elég vastagon, azután elhallgattak ezzel. Ez volt az első, ami, hogy úgy mondjam országosan ismertté tett. Ennek lett a következménye az, hogy amikor a Református Jövő — akkor még Péter János volt a szerkesztője, azt hiszem —, kerületi megbízottakat keresett, hát akkor a Bottyán Jánost, aztán meg Esze Tamást meg engem kértek fel ilyen tudósítóknak. Úgyhogy a dunántúli egyházkerület részéről én lettem a tudósító. Nem felejtem el, hogy amikor A. Tóth Sándor lett a pápai rajztanár, én készítettem vele az első riportot, s azután nagyon sokk cikkem jelent meg. S volt egy ilyen Nemzeti Könyvtár c. kiadvány, s volt benne egy hirdetmény Finnországgal kapcsolatban, s az egyik pályázatot én nyertem meg, és a „Bem Apó” c. nemzeti kiadványban meg is jelent. Szóval így kezdődött. S később, amikor aztán bekerültem a Gyűjteményekhez, akkor kezdtem tulajdonképpen a valóságos történelmi dolgokat írni, és méghozzá úgy, hogy kapcsolatom volt a szombathelyi levéltárral, dr. Kiss Máriával, Horváth Ferivel. Aztán meg a veszprémivel, a a Takátscsal, annak mutattam meg először azt a vámosi oklevelet, amelyikről írtam. S aztán a Vasi Szemlével kerültem kapcsolatba és az Életünkkel. Az Életünkben jelent meg az első-23-
