Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)
II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE
54 de nagy nehézségekkel járó hivatalra, melyre elválasztatott, — magát e díszes közönség előtt elkötelezte, ürülünk azon, hogy csak most hozzánk intézett beszédedből a legteljesebb meggyőződést meríthettük arra nézve, hogy te e csak nem rég keletkezett intézetnek és Somogymegye tanügyének fogod szentelni magadat, egész teljes igyekezettel s tehetségeiddel, melyre egyébként már megkezdett eddigi működéseddel nekünk reményt nyujtottái. Mily édes, mily felemelő volt minden jókra nézve szemlélni azt, hogy nem csak édes hazánkban, hanem e mi Somogyunkban is, világi uraink dajkálkodásával, oly szép lendületet, sőt haladást nyert az erkölcs és tudomány, ügy hogy e haladást a szabadon eső testék számtani progressiójához hasonlíthattuk s e körülményből reményt meríthettünk arra, hogy a kálmáncsai iskola hamvaiból. Isten segélyével egy uj, s anyjánál dicsőbb iskola, mint Phoenix fog kikelni s szárnyra kelni. De viszont ép oly szomorú s fájdalmas dolog ránk nézve látni s észlelni, hogy az okok s okozatok összefüggését, nem helyes utón keresők a múzsákat, kik gyengédebb figyelmet érdemelnének, váddal illetik, sőt itt-ott ellenük kárhoztató hangok emelkednek. Mintha bizony a tudomány volna szülő anyja a sok helyen észlelhető bajoknak! Mintha a korunkban észlelhető újítások mind az iskolák s human tudományok rovására volnának Írandók! Szerintem épen nem. Mert hiszen, hogy a költő szavaival éljek : — — — — — a művészetek ápolása szeliditi, nem pedig elvadítja az erkölcsöket; s szerény Ítéletem szerint c tünemények inkább az előttünk meg ismeretlen természeti törvényeknek avagy a végércmehetetlen isteni bölcsességnek tudandók be. Ezért történik, hogy az ujitó s romboló szellem egyelőre diadalmaskodni, elleniben a mivelődés ügye nagyobb mérvben mint emelkedett, sülyedni látszik. S midőn szomorúan tapasztaljuk, hogy a felvilágosodás örve alatt, nagymérvű Naturalizmus, a philosophia szine alatt tág lelkiismeret s erkölcsi lazultság szállja meg, mint fekély az emberek lelkét, mig a tudomány s erkölcs csak minap megindult fokozatos haladása, ép azon mértékben hanyatlani látszik: aggodalom szállja meg 69