Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)

II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE

— 38 meinek elsajátítása által jó s hasznos polgárokká képeztessék s hogy a mint a Felséged magas személye előtt már hitelesí­tett s ezúttal jobbágyi alázatos tisztelettel bemutatott alapitó levél tartalmazza ő nagysága az ő Somogymegyében fekvő Csurgó mezővárosában a helv. hitv. evangélikusok iskolája s az abban tanítók számára elegendő fundust adott s az 1791. 20. t. czikk erejénél fogva iskolai épület is emeltetett, úgy hogy a tanítók megfeszített szorgalma által a gyenge tanuló ifjúság Isten segélyével annyira képesittetett, hogy a gramma­tikai iskola elvégzése után magasabb tudományok hallgatására is alkalmas. De mivel az említett 1791. 26. tcz. értelme szerint a magasabb iskolák felállítása királyi kegyelmes beleegyezést ki­van, ezért apostoli Felségedet jobbágyi alázattal térden állva kérjük, hogy az ezen Somogy és a szomszéd Baranya me­gyében levő ifjúság javára a végre, hogy a fenntemlitett Csurgó mvárosában emelt iskolában magasabb és pedig philosophiai és theologiai tudományok tanítására egy professor, egy sub­­reetor állíttathassák be, legkegyelmesebb királyi beleegyezését adni méltóztassék. Ezen kegyelmes királyi engedélyért jobbá­gyi hódolattal esdeklünk. Felséged legkegyelmesebb szemé­lyének legalázatosabb szolgái s örökhű alattvalói a pápai egy­házkerülethez tartozó egyházmegye helv. hitv. lelkészei és vi­lági gondnokai. (P. H.) A királyi engedély megadása előtt, felsőbb felhívás folytán Somogymegye részéről kiküldött s a helyszínén megjelent küldöttség (E küldöttségnek e pontokra keile felelni: 1-ször. Van-e hely a theol. s philos. tárgyak ta­nítására? 2-szor. Elégséges-e e két tárgy tanítására egy rendes és egy segédtanár? 3-szor. E tanárok fizetése s az épület fentartása az adózó nép terhcltetése nélkül lesz-e?) mindent rendben, magát az épületet nagyszerű­nek (magnificum) találván, megjött a várva várt enge­dély, latin nyelven, mely fordításban így hangzik: 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom