Köblös József – Kránitz Zsolt (szerk.): A csurgói református gimnázium diákjai 1792–1867. - Csurgói Könyvtár XXV. (Pápa, 2018)
II. Héjas Pál: A CSURGÓI EVANG. REFORM. FŐGIMNÁZIUM RÖVID TÖRTÉNETE
— 116 — M. K. H. tanácshoz appellált. Minden fórumon elutasittatott. 1847-bcn a gymnasium pénztárnoksága, melyet előbb az igazgató-tanár viselt, a gymn. egyh. inspektora Sarkadi Károlyra ruháztatik. Ekkor a gymnasium vagyoni állapota 20,000 vfrtot 8000 ezüst frtot tett ki kerek számban, kamatja volt 1100 vfrt 464 ezüst frt De már az előző években sürgetett revideálása, számbavétele a gymn. alapítványainak, mely munkára Csépán Antal s Szabó Gergely küldettek ki, szintén foganatosíttatott s megbizattak azzal is, hogy e fontos okmányokat a bold. Sárközy István fiától Sárközy Alberttól átvevén, a gymn. épület délkeleti szögletén alakított Levél- s pénztárba az uj pénztárnok kezébe adják át. Ez átalakítás s felszerelés 168 vfrtba került. Ugyanekkor a fenti bizottság hozta rendbe a pénzügyi kissé zilált állapotokat. Az alapitványlevelek — a melyek Sárközy István s részben Budai Pál esperes kezén voltak — összeszedettek s az uj pénztárnok kezére adattak. Hogy mennyire zavarosak voltak a pénzügyi állapotok, csak a Nagy-Bajomban tartott 1847. évi nagy gyűlés 117-ik pontja is mutatja, melyben az mondatik, hogy 1827—1829. évtől járó, de elmaradt kamatok fejében egy ízben, egyszerre 1500 frt. e gyűlésen pedig 4887 frt 42 kr. ment a gymn. pénztárába. Volt tőke, mely 600 frtot tett s kamatul fizettetett 645 frt., a tőkével együtt 1245 forint. Tehát itt volt a 12-ik óra a gymn. pénzügyei rendbe hozására s bízhatta volna-e méltóbb kezekbe az egyh.megye, mint Sarkadi Károly kezeibe, ki ekkor egyh. Inspektor, egyh. főjegyző, gymn. pénztárnok s alsoki. (Az emlékezetes Alsók, a honnan jött át a csurgói gramm. 132