Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Őrségi Egyházmegye

— Ozsváth Imre —

2006-2011

2007-2009

Kercaszomori Önkormányzat: alpolgármester

Dunántúli Református Egyházkerület fejlesztési bizottságának tagja és a Dunántúli Református Egyházkerület Fejlesztési Ügynökségének Ügyvezető Igazgatója

2011Széchenyi Programiroda Vas Megyei tanácsadó

Hálát adok Istennek, hogy elhívott lelkipásztori szolgálatomra, melyben Szent Fiának, Jézus Krisztusnak és kercaszomori gyülekezetének méltatlan bár, de elhívott szolgája lehetek. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek!”(Ézs 40,1) elhívatásom igéje.

Hála legyen Istennek, hogy gyülekezeteink az elmúlt 90 év minden poklát túlélve, újra talpra álltak. Igaz, megfogyva, és kisemmizetten, hiszen ingó és ingatlantulajdonunk kétharmadát elveszítettük, és 1280 főről 350 főre csökkent gyülekezetünk az elmúlt 90 év alatt. Átélői és tanúi lehettünk, hogyan hanyatlott le a nap az Őrség falvai és gyülekezetei között. Keménykedő, bízó, sóvárgó és fájó szemünk nézte pusztulásunkat, hogy a könnyünk csordult ki attól. Az évek múltak, és az égen csak vérvörös fellegek maradtak. Éppen ideje volt, hogy megdörzsöljük szemünket, és arcunkról letöröljük könnyünket. Ahová gyülekezetünk a maga erejével 450 év munkájával kapaszkodott, és minden lépcsőfokot a maga hitével és tehetségével vágott, a maga vérével öntözött őrségi irdatlan talajba, onnan dobtak ki minket. Régi zászlónk összetépődött, fegyverünk csorba, lelkűnkön bilincs.

De tudom, hogy talpra akar állni a gyülekezetünk, és kell is újra kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát, új utat kell keresni, mely elvezet Isten országához, melyen a régi imádságos, élni akaró őrségi nép tart velünk és utánunk újra csak felfelé.

„Megbűnhődve a múltat” le kellett vonnunk a tanulságot, szembe kellett néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal. A Millenniumra készülve nem ámítottuk magunkat, visszatekintettünk, és megvontuk a mérleget. Templomaink üresek voltak, közösségünk atomjaira esett, melyben csak vékony szálai a hitnek kötöttek bennünket Istenhez és emberekhez. A szekularizált társadalom minket is atomjainkra szedett szét. Magányos gyülekezetekké, családokká és emberekké váltunk. Éppen ezért eljött az idő, hogy a gyülekezet felismerte, tenni kell valamit, ha élni akarunk. És élni akart, tehát elkezdett dolgozni és építeni.-85-