Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Őrségi Egyházmegye

— Major Lehel — Hittudományi Karára. 2003. június 27-én tettem I. lelkészképesítő vizsgát. Abban az esztendőben november 15-én kerültem püspöki kirendeléssel az Őriszentpéter-Szalafői Református Társegyházközség három éve megürese­dett szolgálati helyére kisegítő segédlelkészi státuszban. A II. lelkészképesítő vizsgára 2006. június 27-én került sor, s július elsején vehettem részt az ünnepélyes teológiai kibocsátó ünnepségen. Augusztus 13-án megválasztott a gyülekezet választói közgyűlése lelkipásztorává. A lelkészbeiktatás novem­ber 18-i dátummal a parókia felújításáért való hálaadással egy alkalommal történt meg. 2007. október 11-én Csurgón volt lelkészszentelés, melyen fogadalmat tettem. Lelkészi szolgálatom során fontos feladatom a gyülekezet pásztorolása. E fogyatkozó népességű területen elengedhetetlen a lélekmentés, s mindent meg kell tenni, hogy a csüggedés, vagy hamis bizodalmák helyett az Úr Isten biztos oltalmára leljenek az emberek. Jó eredmény, hogy évről évre tartunk gyülekezeti napot hol Őriszent- péteren, hol Szalafőn közös ebéddel, szabadtéri istentisztelettel és progra­mokkal, melyekre az úrnapi gyülekezeti magon kívüli családok és egyház­tagok is szívesen eljönnek. Hittantáborokat és kirándulásokat is szoktunk szervezni a gyülekezeti élet erősítésére. Örömömre szolgál, hogy kör­nyékbeli kollégáimmal kisköri közösségbe tömörülve rendszeres hitmélyítő alkalmakat tartunk, és közös térségi programokat szervezünk. 2006-ban pályázati forrás bevonásával renováltuk az őriszentpéteri parókiát, jelenleg pedig szintén támogatási keretből a szalafői templom felújítása van folyamatban. Idekerülésem után a Szabó Benedek Alapítvány kuratóriumi elnöke lettem, az Őrségi Baráti Kar tagja vagyok, és az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület munkájában is részt veszek. 2006. október 21-én az Őrség­ben először nálunk, az őriszentpéteri templomkertben ültettünk emlékfát és állítottunk emlékművet az 1950-es években internáltak emlékére. 2003. július 12-én Balatonfűzfőn kötöttem házasságot Németh Tímeával. Két gyermekünk született: Kincső 2007-ben és Kende 2009-ben.-82-

Next

/
Oldalképek
Tartalom