Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Őrségi Egyházmegye
— Jakab Bálint Mihály — az 1938-ban épült templom felújítása: teljes nyílászárócsere, a főlépcső újraépítése, homlokzati felújítás, térkövezés. A felújítás összköltsége 50 millió forint. Ezt megelőzte a templomtető önerőből történt felújítása 12 millió forint értékben. 2014-ben pedig régészeti feltárással indult, de ténylegesen 2015 augusztusában kezdődött el a torony építése. 30 méter magas lesz, összköltsége 70 millió forint körüli. Reménység szerint 2015 novemberére elkészül. Felszentelését és a templom újraszentelését 2016 májusának első szombatjára tervezzük. Családunkról: Feleségem, Köves Gyopárka, dunántúli születésű, házasság révén így kerültem ide. Az ELTE-n germanisztikát végzett. Németből fordít, ír novellát, tárcát, regényt. író. Gyermekeink: Gerle 1997-ben született, Bálint Kende 2000-ben, Magor 2004-ben, Koppány Bulcsú 2006-ban. Feleségem a gyülekezet láthatatlan háttere. Állandó szerzője a Reformátusok Lapjának, több irodalmi lapban jelennek meg novellái. Egy regénye és egy novelláskötete jelent meg, újabb regénye kiadás alatt. Én is írok, egyházi és világi folyóiratokban könyvismertetések, fordításaim, tanulmányaim jelentek meg. Gyakran publikálok a Reformátusok Lapjában, online oldalakon, feleségemmel együtt állandó munkatársai vagyunk a Reposzt blog íróinak. Kapcsolataim vannak német nyelvterületen, járok konferenciákra, többnyire Németországba, Ausztriába. Örömmel kertészkedem, szeretem az önállóságot és a rendet, karakteresen formálok véleményt és többet táncolnék, ha lenne rá alkalom.- 80 -