Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Nyugdíjasok
BALOGH LÁSZLÓ „Ha valaki prédikál, úgy mondja, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőítessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön örökké: Ámen.” 1930. szeptember 25-én születtem a Baranya megyei Gyöngyösmelléken. Apám földműves-kovácsmester, anyám háztartásbeli volt. Egykeként nőttem fel az akkor Baranyában igen divatos egyke-kór következményeként. Mindig sajnáltam, hogy nincs testvérem, mert szerettem a közösséget gyerekkorom óta. így nagyon szívesen hallgattam az öregeket, még működött a faluközösség oly módon, hogy kukoricafosztás, tollfosztásra összejöttek az emberek, és - televízió nem lévén - beszélgettek, énekeltek. Az általános iskola elvégzése után a Csurgói Református Gimnáziumba kerültem 12 évesen. A 1948-as „ébredésben” a Pilder Mária, Tüdős Klára evangélizációin keresztül szólított meg Isten. A háború miatt később érettségiztem Szigetváron. Utána 2 év „kemény” katonaság következett a Rákosi korszakban (Bibliámat elvették), de ezen túljutva az ormánsági Vajszlón helyezkedtem el mint postai tisztviselő. Lelkészem ajánlására és Isten kegyelmének hívására 1959-ben „öregen” 29 évesen jelentkeztem a Budapesti Református Teológiára, ahol 1964-ben végeztem. A Bács-Kiskun megyei Katymárra kerültem segédlelkésznek, majd a szülőfalumhoz közeli megüresedett lelkészi állásra Zádor-Szőrény egyházközség hívott meg és választott lelkipásztorának. 1967-ben házasságot kötöttem Fáber Kovács Máriával, és hat gyermekünk született. 1974-ben választott meg lelkésznek a Fejér megyei fülei református gyülekezet, itt 13 évig szolgáltunk. Közben 6 éven keresztül Balatonakarattyára jártunk, mint szórvány egyházközségbe, utána 7 évig Nádasdladányba. 1987-ben régi vágyam teljesült. Nem fiatalon, 57 évesen egy nagy falusi gyülekezet, a Veszprém megyei Dudar lelkésze lehettem 13 évig. 2000-ben 70 évesen nyugdíjba mentem. Veszprémbe költöztünk. (Feleségem vágya vált valóra, mert anyai felmenői-458 —