Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Veszprémi Egyházmegye
KÁNTORNÉ PÓLUS IBOLYA 1970. 01. 16-án születtem Karcagon. Szüleim zenetanárok voltak a helyi zeneiskolában. A református egyházzal családom révén találkoztam először, nagyapám 50 éven át volt a karcagi gyülekezet egyik lelkipásztora. Egy testvérem született, László, aki jelenleg az Állami Operaház szóló csellistája. Általános iskolai tanulmányaimat Karcagon végeztem, majd a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanultam tovább. 1988-ban érettségiztem. A gimnáziumi évek során megélt Isten-élmények vezettek a lelkészi hivatás melletti döntéshez. Egy év diakóniai szolgálat után (Albert Schweitzer Szeretetotthon) 1989-ben kezdtem meg teológiai tanulmányaimat a Budapesti Református Teológiai Akadémián. Az 1993-as esztendőt tanulmányaim megszakításával az angliai Yardley Hastings-ban töltöttem, ahol a United Reformed Church által működtetett National Youth Resource Centre önkéntese voltam. Teológiai tanulmányaimat 1995-ben absolváltam. 1995- 96-ban az angliai Manchaster-ben, a United Reformed Church által fenntartott Northern College-ban voltam ösztöndíjas. Hazatérésem után 1996 szeptemberében a Kistarcsai Református Egyházközségben kaptam segéd- lelkészi megbízatást Koczó Pál lelkész mellett. 1997-ben tettem le a 2. lelkészképesítő vizsgát, majd ugyanennek az évnek az őszén szenteltek lelkész- szé Budapesten. 2000-2002 között elvégeztem a Semmelweis Egyetem Test- nevelési és Sporttudományi Karának mentálhigiénés szakirányú továbbképzését. 2000 májusában házasságkötés révén kerültem Veszprémbe. Rövid ideig a Veszprémi Református Egyházközség hitoktatója voltam, majd első két gyermekünkkel 2004 végéig GYES-en voltam. 2004 decemberében kaptam megbízást a felsőörsi gyülekezetben való szolgálatok ellátására mint helyettes lelkész. A Felsőörsi Református Egyházközség 2008 szeptemberében választott meg lelkészének, azóta ezt a megbízatást igyekszem ellátni. Istennek legyen egyedül hála, gyülekeztünk növekedést mutat. A választói névjegyzék hosszú éveken át megszokott 90 fője ma 120 főhöz közelít.-406-