Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Tatai Egyházmegye
PUNGURNÉ CSÁSZÁR JUDIT Pungurné Császár Judit vagyok, 1962. szeptember 7-én Szőnyben születtem, szüleim Császár Sándor és Szűcs Judit, ma már nyugdíjas lelkipásztorok. Az általános iskolát Mo- csán, szolgálati helyükön végeztem. Középiskolai tanulmányaimat 1976-80 között Komáromban, a Jókai Mór Gimnázium orosz tagozatán végeztem, ahol 1980-ban érettségiztem. Felvételiztem s felvételt nyertem az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem-levéltár szakára. A tanulmányok mellett, főként szünetekben, a Ráday és Zsinati Levéltárakban is dolgoztam. Diplomám szerint történelem szakos középiskolai tanár-levéltáros vagyok. 1983-ban kötöttem házasságot Pungur Béla református lelkésszel, akinek szolgálati helye meghatározta álláskeresésemet. 1985 szeptemberétől Kecskeméten kaptam állást 1 évre, a Soros Alapítvány biztosította feltételekkel. Az egyházközség levéltárát kellett rendeznem, kutathatóvá tennem. Innen mentem GYES-re 1986 szeptemberében, akkor született Noémi Csenge lányunk, 1988-ban pedig Kincső Eszter. 1989- ben GYES mellett kezdtem történelmet tanítani a helyi általános iskolában. Ugyanebben az évben jelentkeztem a Budapest Református Teológiai Akadémia Levelező Tagozatára. 1992-ben református vallástanári oklevelet kaptam kitűnő minősítéssel. 1994-ben letettem az első lelkészképesítő vizsgát jó, majd 1996-ban a második lelkészképesítő vizsgát kitűnő minősítéssel. 1997-ben szenteltek lelkésszé. Időközben férjem a Tatai Egyházmegyében lévő Dorogvidéki Református Egyházközség lelkésze lett, így 1991-től Dorogon élünk. Itt kezdetben nem volt tanári állás, így Tatabányán, a Megyei Levéltár Fióklevéltárában dolgoztam, majd munkanélküli lettem. A Munkaügyi Központ a dorogi Polgármesteri Hivatalba közvetített szociális és gyámügyi előadónak. Itt közigazgatási alapvizsgát tettem 1994-ben. Közben a Budapesti Tanítóképző Főiskolán tanítottam óraadóként „Bibliaismeret” c. speciális kollégiumot. 1994 szeptemberétől Nyergesújfalun, a ma már szalézi Irinyi Középiskolában tanítok történelmet, s 11 éven át voltam osztályfőnök, s vagyok igazgatóhelyettes. KüI— 350 —