Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Tatai Egyházmegye
— Barta Lívia — bibliakör vezetőként, segítőként. Elvégeztem a Szentírás Szövetség (Scription Union) által szervezett ifjúsági vezetőképző tanfolyamot is. Teológiai tanulmányaim során érdeklődésem egyre inkább a pásztorál-pszichológia felé fordult. Ezen a területen szakképeztem magam, valamint szakdolgozatomat is erre a tanszékre nyújtottam be, házaspárok lelkigondozásának gyülekezeti lehetőségeit vizsgálva. Az ötöd év folyamán elvégeztem a Keresztyén Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete (KLÖE) által szervezett kórház-lel- kigondozói tréningjén 160 órát. I. lelkészképesítő vizsgámat 2000 szeptemberében tettem lejó eredménynyel. Ezt követően 2001 augusztusáig a Budakeszi Református Gyülekezetben voltam segédlelkész Merétei Sándor lelkipásztor mellett. Férjemet, Barta Zsoltot a Teológián ismertem meg, akivel egy évfolyamban kezdtük tanulmányainkat. 2001. július 13-án kötöttünk polgári házasságot Veszprémben, majd július 21-én kértük Isten áldását házasságunkra a Fornosi Református templomban. Három lányunk és egy fiunk született: Luca (2002. 12. 23.), Naomi (2005. 01. 02.), Zorka (2006. 12. 12.) és Benedek (2010. 01. 29.). A 2001/2002-es tanév során a Columbia Theological Seminary (Atlanta, USA) ösztöndíjas diákjai lehettünk. Én a lelkigondozás területén mélyíthettem el ismereteimet és szereztem Master of Theology fokozatot. Visszatérve, 2002. augusztus 1-től Kárpátalján teljesítettem lelkészi szolgálatot. Kinevezésem a Ráti Református Egyházközsége szólt, de férjemmel közösen láttuk el a teendőket mindhárom ránk bízott gyülekezetben (Rát, Minaj, Botfalva). II. lelkészképesítő vizsgára 2003-ban álltam és jó eredménnyel tettem le. Felszentelésemre 2005. november 17-én került sor a budapesti Kálvin téri templomban. 2007 nyarán átköltöztünk Magyarországra. Azóta Rédén élünk, ahol férjem a gyülekezet lelkipásztora. 2013 márciusa óta beosztott lelkipásztor vagyok. Szervezem a gyermekek közötti szolgálatokat, végzem a hitoktatást, rendszeresen kántorizálok, a gyülekezet honlapját szerkesztem, és „Kerekítő” foglalkozásokat tartok babáknak és szüleiknek.-296-