Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Tatai Egyházmegye
— Ágostonné Apáti Gabriella — bát meghívta az Esztergomi Gyülekezet lelkipásztorának. Ekkor Esztergomba költöztünk, de hivatalosan csak 2004 augusztusától lettem az Esztergomi Református Egyházközség beosztott lelkipásztora. 2004- 2006-ig elvégeztem másoddiplomás képzésként a KGRE-HTK középiskolai református vallástanár szakát kitűnő eredménnyel. 2005- től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karának kollégiumában nevelőtanár vagyok, heti 20 órában. Emellett a gyülekezeti hitoktatást is én végzem, illetve számos hittanórám van az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskolában. 1997. augusztus 8-án házasságot kötöttem Ágoston Dezső Csabával. 1999. március 11-én megszületett Sára Luca nevű lányunk, majd 2002. szeptember 19-én Botond Csaba nevű fiunk. Gyermekeink jelenleg az esztergomi 12 évfolyamos Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola tanulói. Gyermekkoromban pedagógus szerettem volna lenni. 17 évesen konfirmáltam, akkor, amikor már tudatosan vallottam, hogy „nem az önmagámé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok...” És megértettem, hogy Isten lelkipásztori hivatásra hívott el. Eleinte lázadtam ez ellen, mint Jónás, de aztán minden más út bezáródott előttem, ez az egy út maradt. Most már tudom, hogy ezen az úton járni nem mindig könnyű, mégis járom utamat férjemmel együtt. És pedagógussá is lettem, hiszen több mint kétszáz gyermeket tanítunk, nevelünk református hitünk alapjaira.-294-