Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Mezőföldi Egyházmegye
— Brunner Vilmos — 1998-ban sikeresen letettem a második lelkészképesítő vizsgámat. 1999- ben Győrben szenteltek fel református lelkésszé. 1997. augusztus 1-től Mezőlakon voltam segéd-, illetve 1998. október 1-től beosztott lelkész. 2000. február 1-től mint a Csákberényi Református Gyülekezet megválasztott lelkipásztora szolgálom Istent és szeretett Református Egyházunkat. 2001. május és június hónapokban a templomunk külső vakolatát javítottuk ki és festettük le. 2004 októberében a parókia nyílászáróit cseréltük ki. A gyülekezeti szolgálat mellett egyházmegyei tisztségeket is ellátok: tanulmányi előadóként 2001 szeptemberétől, valamint egyházmegyei tanácsosként 2003-tól. 2009-től pedig kerületi tanácstagként és zsinati képviselőként is részt veszek az egyházkormányzati munkában. 1997. június 5-én vettem feleségül Nemes Gyöngyi református tanítónőt és katechétát. Isten házasságunkat 5 fiúval áldotta meg. Vilmos és Dániel 1998. március 5-én, Bertalan és Mátyás 2001. szeptember 13-án és végül Mózes 2004. október 28-án született. Jelenleg mindegyik fiúnk általános iskolába jár. 1997-től 2001-ig újszövetségi görög nyelvet oktattam a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán az első és második évfolyamon. Igehirdetéseim jelentek meg különböző kiadványokban: Református Egyház, Dunántúli Református Lap, Dunántúli Református Egyházkerület által kiadott prédikációs kötetek. Hobbim: fiaimmal együtt nagy amerikai futball (NFL) rajongók vagyunk.-22-