Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Somogyi Egyházmegye

FEJÉR ISTVÁN

Fejér István vagyok, 1973. május 9-én születem Sepsiszentgyörgyön (Erdélyben), református és unitárius szülők második gyermekeként.

Édesanyámat Szakács Máriának hívják, édesapámat Fejér Lászlónak. Mindketten nyugdíjasok és Balogunyomban, Vas megyében élik békés, nyugodt életüket.

A családunkban a reformátusok voltak többségben, így szüleim bátyámat is, engemet is reformátusnak kereszteltek, amit azóta, és azután sem bántam meg, sőt hálás vagyok az Istennek, szüleimnek hogy ez így történt.

Egy udvarban éltünk nagyszüleimmel. Nagymamám különös módon befolyásolta személyiségem alakulását, életemet. Ő volt az, aki a kora gyermekkorban a biztos pontot jelentette számomra. Ő volt az, aki elindított a hitnek az útján, tanított imádkozni, megbocsátani, szeretni, és mindezt a szüleim hathatós közreműködésével tehette. Azt mondhatom, hogy nélküle, szüleim szeretete nélkül nem lennék az, aki vagyok.

Az óvódás éveimet a városi 1-es számú óvodában töltöttem. Visszahúzódó gyermek voltam, amolyan csendes gyerek, az óvónénik kedvence. Aztán elteltek az óvodás évek, és iskolás lettem. Egy fiatal, kezdő tanító néni lett az osztályfőnökünk, aki rendet csak úgy tudott teremteni, ha kézbe vette azt a bizonyos méterrudat, és néha érezhettük annak iszonyatos erejét.

Másodikban egy hirtelen jött ötlet folytán, azt is mondhatom a véletlen folytán (Isten akarata által), beiratkoztam a helyi sportegyesület birkózó szakosztályába. Ettől a perctől kezdve a sport töltötte ki életemet. A kitartást, a mozgás szeretetét itt tanultam meg. A siker ízét itt ízleltem meg, de a kudarc feldolgozását is itt kezdtem el tanulni. A sport megértette velem, hogy vannak nálamnál jobbak is, de én is lehetek jobb másoknál. Az ellenfél tiszteletét is itt sajátítottam el: a másik embert nem megsemmisíteni kell, hanem nemes küzdelemben legyőzni, vagy a legjobbat nyújtva vereséget szenvedni.

Az általános iskolás évek életemben az Istenre találást, a hit megismerését hozták. Nagyon közeli barátságba kerültem egy református lelkész fiával- 228 -