Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)
Pápai Egyházmegye
— Bella Violetta — és olvasó találkozó lebonyolítása mellett készítettünk egy interaktív kiállítást a magazin legérdekesebb írásaiból, valamint kiadtunk egy válogatás kötetet is. Időközben bővült a munkatársi gárda három újságíróval, akiktől rengeteget tanultam, és akiknek a közösségéért, tanácsaiért nagyon hálás vagyok. Belekóstoltam ezekben az években rádiózásba és videós anyagokba is. Hatodévemet a Budai Gyülekezetben töltöttem, belekóstoltam a soklel- készes, nyüzsgő gyülekezet életébe. 2012 szeptemberében kezdtem el dolgozni a Svábhegyi Református Gyülekezetben. Mélyvíz volt ez abban az értelemben, hogy mindenbe kaptam belelátást, és minden területen feladatot is. Rengeteget tanultam akkori főnökömtől. 2009 februárjában ismertem meg a férjemet, Bella Pétert, akit a győri református bálon mutatott be közös barátunk, azért, hogy kérjem fel írónak a magazinba. Két évig valóban csak szerkesztettem az írásait, és sokat ötleteltünk együtt, de később elkezdtünk komolyabban érdeklődni egymás iránt. Péter ekkoriban lett az alakuló Győrújbarát-Ménfőcsanak-Nyúli missziós egyházközség lelkésze. A távkapcsolat addig gyűrűzött, míg 2012 decemberében eljegyzett és 2014 nyarán összeházasodtunk. így kerültem ugyanebben az évben a Dunántúlra: lakóhelyemet tekintve Győrújbarátra, de szolgálatomra nézve a Győrszemerei Református Gyülekezetbe. Annak ellenére, hogy nem kértek, nem választottak, csak úgy kaptak, nagyon nagy szeretettel fogadott a gyülekezet. Igyekszem ezt a bizalmat meg is hálálni. Keresem az utakat, hogyan lehetne a közösség erősebbé lélekben és számban, és hogyan szolgálhatná a település javát. „Hátha tesz valamit értünk az Úr, mert az Úr előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást” (1Sám 14,6).- 129 -