Köntös László (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 2015 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 14. Jubileumi kötetek 3. (Pápa, 2016)

Pápai Egyházmegye

ALBERT ANDRÁS Nevem Albert András. Marosvásárhelyen szü­lettem 1972. október 5-én, Albert József és Bán Ju­lianna harmadik gyerekeként. Az elemi és általá­nos iskolát (1-4. és 5-8. oszt.) valamint a gimná­zium és szakközépiskola 1-2. osztályait Erdő- szentgyörgyön (Románia), a 3-4. osztályokat pe­dig Székelyudvarhelyen folytattam. 1991-ben sikeres érettségi vizsgát tettem, és a megszerzett érettségi bizonyítvánnyal (oklevél) 1992-ben felvé­telt nyertem a Kolozsvári Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Inté­zetbe. 1992-1997 közötti időszakban teológiai és lelkészi képzésben részesültem. 1. Lelkészi munkásságom Három évig végeztem hűséggel és Istenbe vetett hittel lelkészi szolgá­latomat a Búzásbocsárdi Református Egyházközségben és az Alsókará- csonyfalvai Református Leányegyházközségben (Erdély). A háromévi dél-erdélyi szórványban történt szolgálatom alatt lelki- ismeretesen lelkigondoztam és pásztoroltam a szórvány magyar refor­mátusokat, akik nagy szeretettel vettek körül. Isten gazdag áldásának tekintem a lehetőséget, hogy generális felújítást végezhettünk mind a búzásbocsárdi (Erdély) mind az alsókarácsonyfalvai református egyház- községekben (Erdély) mindannyiunk nagy örömére. A gyerekeket és fiata­lokat megtanítottam a magyar nyelv írására és olvasására. Bibliaköröket, kirándulásokat és kulturális programokat szerveztem nekik sikeresen. Az 1997-től 2000-ig tartó lelkészi szolgálatomból meghívást kaptam Ma­gyarországra, a Tápszentmiklósi Református Egyházközségbe. Lelkészi állá­somat 2000. november 1-jén foglaltam el, ahol tovább folytattam az Erdélyben elkezdett lelkészi szolgálatomat. Az eltelt 10 évi lelkészi szolgálatom alatt Isten gazdag áldását tapasztalhattam meg az igehirdetésben, lelkigondozásban, a hitoktatásban, konfirmációi felkészítésben, az ifjúsági és felnőtt bibliaóra tartásában, a családlátogatásban, a gyászolók vigasztalásában, az egyházi konferenciák szervezésében és kulturális alkalmak megtartásában.- 109-

Next

/
Oldalképek
Tartalom