Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye és 1916. októberben már Nagybajomban voltam Csire István lelkipásztor22 he­lyetteseként. 1917. november hóban Fiúméba küldettem helyettes lelkészül, és a lelkészválasztás befejezéséig, 1918. március 10-ig nagybajomi helyettes lelkészi szolgálatom idején választott, illetve hívott meg a somogyudvarhelyi gyülekezet rendes lelkészül, és itteni állásomat 1918. március 20-án foglaltam el. Itt elődöm: Földváry Jenő volt.23 A dúló világháború természetesen mélyen nyúlt a lelkekbe. Az udvarhelyi gyülekezet hosszú éveken át áldatlan harcok színhelye volt. Elődeim állandó békételenségben voltak a gyülekezettel. Mikor édes jó szülőim megtudták meg­választásomat, arra kértek, ne menjek el abba a tűzfészekbe, inkább várjak más helyre. Istennek legyen hála, ottlétem alatt egészen más egyházi élet alakult ki. Sikerült megszereznem az addig nagyon is bizalmatlan hívek teljes bizalmát. Amikorra már a magyarországi kommunizmus életre kelt, amikorra egy két ki­sebb szerb csapat átlovagolt falunkon, nem volt sem széthúzás, sem közönyösség az egyház iránt. Nem lehetne leírni, hogyan lett abból a hírhedten rossz gyüleke­zetből nekem legkedvesebb gyülekezetem. Mindent megtettem értük, amit csak tehettem. így történt aztán, hogy teljes bizalmat szerezve az 1922-24. évi föld­osztásnál a község engem bízott meg az érdekelt felek képviseletével. Micsoda harc volt ez az uradalommal szemben is, de a kiküldött Vég Emil járásbíróval szemben is! Néhány szóval említem csupán. Herceg Festetich Tasziló24-féle berzencei uradalom képviselője hajlandó volt adni a majd évek múlva megalaku­ló római katolikus plébánia javára 20 kataszteri hold földet. Megjegyzendő: az ként szolgált. 1945-ben angol hadifogságba esett, 1946-ban szabadult. A háború után Györkönyben (Tolna vm.) végzett lelkészi szolgálatot. 1966-ban hunyt el. DREL1.1. u. Dudar. 16. Egyetemes Névtár. 1911. 74. 1912. 40. 1913-15. 59. 1930-32. 28. 1935. 38. 1941. 45. LENGYEL-VIDOR 1922. 55. SEBESTYÉN 1928.183. BELICZAY1955.231. ZOVÁNYI1977.359. 22 Csire István Szentán született 1830-ban. Tanulmányait Csurgón, majd Pápán folytatta Az 1857. évi révkomáromi egyházkerületi közgyűlésen szentelték lelkésszé. Az 1855/56. tanévtől Csur­gón tanított. 1859-1860 között Rinyakovácsiban, 1860-1869 között Mezőcsokonyában volt lelkész, 1869-től 1919-ig szolgált Nagybajomban. 1919-ben 90 évesen hunyt el. Felesége Matolcsi Zsófia volt. DREL 1.1. u. Mezőcsokonya. 1,15-16. Nagybajom. 1, 3. DREKK O. 394t. 128. TtREL I. 8. d. 10. Rinya- kovácsi. 1.1. II. SZABÓ 1929.90,325,385. BECK 1935.19. BÓDI 1943a. 8,163,189,196,225. 23 Földvári Jenő 1869-ben született. 1897-től 1912-ig Daruváron missziói lelkész volt, majd ige­iül? között Somogyudvarhelyen szolgált. 1917. november 17-én hunyt el 48 éves korában. Egyházke­rületi Névtár. 1898. 34. 1899. 25. 1900. 24.191. 28. 1902. 28. 1903. 22. 1904. 22. 1905. 22. 1906. 22. 1907. 28.1908. 44-45.1909. 36-37.1910.36-37. Egyetemes Névtár. 1911. II. 34.1912. 85.1913-15. 58. DPL1917.329. SZABÓ 1929.53.BECK 1935.23. 24 Festetich Tasziló herceg 1850. május 5-én született, apja Festetich György volt. Fiatal korában hosszú időt töltött külföldön. Császári és királyi udvari tanácsos, valóságos belső titkos tanácsos, ki­rályi főpohárnokmester, főudvarmester, felsőházi tag volt, emellett a Balatoni Társaság fővédnöke, a Balatoni Szövetség alapítója. Fenékpusztán nagyhírű marha- és lótenyészetet hozott létre. Berzencén Szimentáli tehenészetet, magyar gulyát és sertéstenyészetet létesített. 1908-ban a kitelepülés megfé­kezésére 4000 család között szétosztott20 ezer katasztrális hold földet. Ő építtette ki a keszthelyi kastélyt, ahol Edward angol királyt és Ferenc Ferdinánd trónörököst is vendégül látta. Nagy figyelmet fordított a lótenyésztésre. Keszthely városának nagy telket biztosított park kialakítására. A Balaton Múzeumnak ugyancsak telket és építőanyagot is biztosított. 1896-ban aranygyapjas vitéz lett. 1911- ben emelte hercegi rangra Ferenc József. 1933. június 5-én hunyt el. Felesége Mary Hamilton herceg­asszony volt. SZIKLAY1941.508. MARKÓ II. 2001.668. HADNAGY 2007.147.-660-

Next

/
Oldalképek
Tartalom