Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye példaként erkölcsben, és a lelkészé158 sem, mégis a tehetséges szegény gyerekeket rábíztatták, hogy középiskolát végezzenek. Ilyen bíztatásra kerültem én is kollégiumba. A kollégiumban nemcsak szorgalmasan kellett tanulnom, hanem szolgálnom és tanítani is. Jó tanulásért tandíjmentességet kaptam, a konviktuson a terítésért pedig napi ellátást, az instruálásért pedig lakást és ruhát. A pápai iskola konfirmált ifjak egyesületében találkoztam először a vasárnapi iskolával, amelyben a gyerek lelkét buzgó emberek és diákok Jézus felé vezetgették. Itt találkoztam azzal a kérdéssel, mit jelent reformátusnak lenni, és hogy a református fiú zsinórmértéke a Szentírás. A vasárnapi iskola az első jó alkalom istenfélő emberek kezében arra, hogy gyerekek eljussanak Jézushoz, a Megváltóhoz, és elfogadják Őt mint Üdvözítőt. Mint gyermek itt találkoztam először azzal, hogy a léleknek éppen úgy kell a táplálék, a mennyei kenyér, mint a testnek. Itt vágódott lelkembe először annak a tudata, hogy az embernek lelke is van, és a lélek Jézus Krisztus váltsághalála által megváltott lélek. Az ember és Isten között a bűn egy nagy torlasz. Akiben ledőlnek ezek az akadályok, és hisz a Jézus Krisztusban, az üdvözül. Ez a gondolat ismeretlen volt előttem, de belém hullott itt az a mag, hogy nekem is született a Megtartó. Itt tudtam meg, hogy szüksége van az embernek Jézusra, mert nála nélkül elveszett a gyerek is, a diák is, a felnőtt is. 1916. a másik világháborúban mint felnőtt diák katona lettem. Az a nagy világháború éppen úgy, mint ez a még nagyobb csatasorba állított mindenkit. Kiürültek az iskolák padsorai, és az idősebb diákok mind sorra katonák lettek. A tartalékos tiszti iskolai kurzus elvégzése után mint karpaszományos szakaszvezető egyik menetszázaddal kikerültem az orosz harctérre. A 19. gyalogezredben szolgáltam. Galíciában mint 18 éves fiú megismerkedtem az első vonalban az ellenséggel. Bródi alatt sáros őszi esőkben álltam őrt, és vigyáztam 1916 telén messze távol a hazától. Szabadidőben a földalatti otthonunkban kicsi újtestamentumomból olvasgattam. 1917- ben megsebesültem. Bal vállamon ment át a srapnell golyó... A seb hamar begyógyult. Újra indulás az olasz harcmezőre... A Piáve folyó partján rettentő, döbbenetes csatákban pusztultak soraink... Itt ért az összeomlás. A nagy veszteség és az ellenség propagandája az első front és a belső front harcosait megingatta, és felborult minden... Mint tartalékos hadnagy szereltem le. 1918- ban, abban a felborult életben, nemzeti létünk és nemlétünk sötét napjaiban jelentkeztem a pápai teológián. Első gondolatom az volt, hogy lelkész leszek. Édesanyám vágya és imádsága és a rémségek, amiket átéltem, győztek, és vittek a teológiára. A teológiai tudomány lényegének felszívása igen nehezen ment. 1918-1922. évek nehéz évek voltak. Sok minden megnehezítette a teológusnak az életét. 158 1897-1909 között Szekeres Mihály, 1909-től Németh József volt Noszlopon a lelkész. DRELI. 1. u. Noszlop. VIII-XII. TÓTH 1927. 66. ÁCS 2000.115,134.-946-
