Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Tatai Egyházmegye

Tatai egyházmegye KÖRNYE-BÁNHIDA Gyimóthy Géza lelkész Gyimóthy Géza született 1913. április 20-án Adásztevelen, Veszprém megyé­ben. Szüleinek neve: Gyimóthy Károly és Cseke Etelka. Mindketten református vallásúak. Foglalkozásuk: földműves. Nyolcán voltak testvérek, s ő a hatodik. Elemi iskoláit: I—II. osztályt az adászteveli, III-V. osztályokat pedig a tapolcafői református elemi iskolában végezte. 1924-ben a pápai református gimnáziumba iratkozott be, s végig ott járt, és 1932-ben tette le az érettségi vizsgát. Érettségi után beiratkozott a pápai teológiai akadémiára. 1936 szeptemberében tette le az első lelkészképesítő vizsgát. Ez év november 1-re Étére került segédlelkésznek a sokat betegeskedő Deák József lelkipásztor88 mellé. E helyről 1937. december 1- én püspök úr Pápakovácsiba helyezte lelkész-tanítónak, mivel a tanítói oklevele is megvolt. Közben 1938 szeptemberében letette a II. lelkészképesítői vizsgát, s megkapta lelkészi oklevelét. Pápakovácsiból 1940. április 1-én a környe- bánhidai gyülekezetbe került segédlelkésznek. 1940. október 1-vel Lőke Károly szomódi lelkipásztor, a tatai egyházmegye esperese maga mellé vette segédlel­késznek. Közben a Csőszre megválasztott Somogyi István89 lemondott környe- bánhidai állásáról, s őt hívták meg lelkipásztornak. A beiktatását Lőke Károly esperes végezte 1940. december 1-én. 1942. június 10-én nősült meg. Feleségé­nek neve Merétey Ilona, aki ugyancsak Adásztevelen született. Itteni lelkészi szolgálata sok nehézséggel, töprengéssel és gonddal jár. A 90 kilométer össztávolságú gyülekezet különféle gondjain kívül a még ma is befeje­zetlenül álló bánhidai iskola-templom építése és a fennmaradt nagy adósság törlesztése teszi küzdelmessé a lelkipásztori munkát. Mindenért Istené a dicsőség! LÁBATLAN Mészáros Sándor Péter lelkész Mészáros Sándor Péter születtem Veszprémben 1901. év október hó 14-én. Édesatyám Mészáros Károly, anyám Jánka Julianna. Féléves koromban kerül­Deák József 1885-ben Étén (Komárom vm.) született. Tanulmányait Pápán és Debrecenben végezte. Nagykikindán és több Bihar megyei egyházközségben teljesített segédlelkészi szolgálatot. 1911-től Nagyszántón (Bihar vm.) szolgált rendes lelkészként, onnan került 1914-ben szülőföldjére, Étére, ahol haláláig, 1938-ig szolgált. 1938. február 22-én hunyt el 52 éves korában. Felesége, Szemes Zsuzsanna nagyszalontai származású volt. TREL akv. 10. TtREL 1.8. d 7. Ete. 1.4. II. 12-13. DPL 1938. 48. GYÜSZI1998.99. VÁRADY 2001.383. 89 Somogyi István 1907. október 28-án Tarjánban (Komárom vm.) született, apja Somogyi Gyula, anyja Halasi Mária volt. Gimnáziumi tanulmányait Pápán és Tatán, a teológiát Pápán végezte. 1930- 1932 között több helyen segédlelkészi munkakörben működött: Gyöngyösmelléken, Darányban, ismét Gyöngyösmelléken, Tótszentgyörgyön, végül Csajágon. 1932-1936 között missziói segédlel­készként, majd 1936-tól 1940-ig rendes lelkipásztorként szolgált a környe-bánhidai gyülekezetben. 1940-1950 között Csőszön, majd 1950-1956 között Mocsán lelkészkedett. TREL törzslap. TtREL 1.8. d. 8. Környe-Bánhida. 3. VÁRADY 2000.146. VÁRADY 2001.396,402.-921 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom