Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Tatai Egyházmegye

Tatai egyházmegye

emelkedő múlt, de megtarthattam itt a református gyülekezetei a fejlődés útján az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak! Vége.

Barsi István vallásoktató segédlelkész

Odakint vidáman ragyog a napfény, játszi sugarai reszketve találkoznak az ezüstös hópelyhekkel. Az ég találkozik a földdel, és az aranysugarak csókjára felragyog a sok millió ezüst szemű hópehely, amely most a földet fehér ruhájába öltöztette. Mosolyog az ég, ragyog a föld. Ki tudja, miért? Mert fehér ártatlanságba öltözött a pihenő világ? Lehet. De mégis talán másért is boldog az ég és föld találkozása. Igen, másért is.

Amíg a természet halotti csendben pihen a hófehér lepel alatt, egy kis falusi ház békés családi körében új élet sírása töri meg a várakozók csendes boldogságát, egy új élet, a második gyermek sírása.

Komárom megyei Szomód községben 1911. február 4-én a kegyelmes Isten egy új életet állított be a teremtett világába, hogy a népek tengerében elvegyülve együtt folydogáljon az örök cél felé.

Ennek az életfolyamnak immár 32 esztendős múltjára visszatekintve az alábbiakban adom áttekintését.

Gyermekéveimet „a szomódi fenyves erdő aljában” töltöttem el. Fenyves erdő ..., de sok kedves emlék! Katonásdi, mókusüldözés, karácsonyfaszedés, mind megannyi kedves emlékei gyermekségemnek.

6-12 éves koromig életem legnagyobb részét az elemi iskola padjai között töltöttem. Hat hosszú esztendőn keresztül hordtam nyakamban a könyves tarisznyát, melyet társaim „lekváros tarisznya” néven ismertek, sok bosszúságot szerezve nekem a „lekváros tarisznyát” kicsúfolva (vászonból készült, és szilvalekvár színűre volt viasszal bevonva az én „lekváros tarisznyám”).

A hat elemi iskolát elvégezve, a lekváros tarisznyát felváltotta a hátizsák, amelyben mint középiskolás diák hordtam könyveimet, és ami még fontosabb volt, a tízórait, néha még ebédrevalót is. Ugyanis szüleim a tatai piarista gimnáziumba írattak be diáknak. Ide jártam minden nap 12-13 kilométer utat téve naponta esőben, sárban, hóban és viharban. Reggel hatkor már indulás volt, és délután négyre vergődtünk haza.

Tatán négy gimnáziumot jártam, az ötödiket már a pápai, nagyhírű gimnáziumban. Itt elvégezve a nyolc gimnáziumot, az érettségit 1932. évben szereztem meg. Ugyanez évben a pápai teológiai akadémiára iratkoztam be, ahol 1937. szeptember 18-án az első lelkészképesítő vizsga letételével a teológia padjaitól is megszabadultam. Közben 1936-ban a pápai magyar királyi állami tanítóképző intézetben lelkésztanítói oklevelet is nyertem. Teológiáról kikerülve Vérteskét- helyre történt szolgálati beosztásom. Itt három és fél évig működtem mint lelkész-tanító, készülve a második lelkészképesítő vizsgára, melyet 1939. február 22-én tettem le. 1937. szeptember 1-től 1940. december 31-ig (kivéve az 1940. július 1-től 1940. szeptember 14-ig terjedő időt, amikor Csépen teljesítettem-903-