Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Barsi Egyházmegye
Barsi egyházmegye kimerült az egész ottani magyar tanszék ügye. Latin szakon az egyetem két legsovinisztább cseh tanárának a keze alá kerültem, bár meg kell adni, azért megértők voltak a magyar tanulók iránt, s az első évben méltányolták a nyelvi nehézségeket. Két szemesztert hallgattam le az egyetemen. A harmadikra is beiratkoztam, s lezárt indexemben érvényes félévnek elismert az, bár ezt a félévet már otthon, Losoncon töltöttem el, mint a losonci teológia41 hallgatója. Amióta csak fennállt a losonci teológia, én mindig ott mozogtam a teológusok között. Nálunk is laktak kinn hallgatók, s így személyesen és nem kevésbé bátyám révén, aki állandóan köztük járt, míg mezei jogász volt a pesti egyetemen, szoros kapcsolatban állottunk. Tudtam állandóan minden megmozdulásról, s részt is vettem a gyülekezettel együtt az ő megmozdulásaikban. Édesanyám révén is ismert voltam, mert ő a Nőegyletnek volt elnöknője, édesapám viszont presbiter lévén, az egyházzal szoros kapcsolatban állottunk. Tehát köztük nőttem fel, de amint nőttem, annál idegenebbnek éreztem magam köztük úgy, hogy mint felsős gimnazista minden közös gyülekezeti megmozdulás iránt közömbös voltam. Nem csekély része volt elidegenülésemben a lanyhán vett vallásoktatásnak is. Minden akartam lenni, csak teológus nem! És mégis az 1935. év nyarán, midőn Prágából egy év után hazajöttem, a cseh nyelv elég birtokában, s a kellő tanulmányi előmenetelt is fel tudtam mutatni, mégis valami visszatartott az egyetemre visszatéréstől. Előbújt a sok ideig elrejtett, s eddig felszínre nem tört gazdag hatás és szál, mely kötött a hazai röghöz és a magyar élethez, mely érzést egyik idős teológiai előadó fokozta fel bennem elém tartván egy papi élet sok előnyét és hátrányát, valamint e magyarságért küzdés okvetlen szükségességét, s az önzetlen munka mindenek fölött állását, s azt, hogy emberektől ne várjunk elismerést, csak Isten előtt legyünk tiszták és fedhetetlenek. így kerültem be egy napon Sörös Béla lelkipásztor, teológiai igazgató úr elé, előadván, hogy talán beiratkoznék, de engedjen időt a meggondolásra. A gondolkozásból végleges megmaradás lett! Teológus éveim tovább simán teltek el a mindennapi élet gondjával, bajával. Időközben a IV. évfolyam hallgatása közt következett be a Felvidék visszacsatolása. Az ismét magyarrá lett Losoncon szükségtelen volt a teológia. Megszűnt, és mi szétszóródtunk. Pápára kerültem. Egy fél évet hallgattam az ottani akadémián. Ott tettem le az első lelkészképesítő vizsgámat 1939-ben jó eredménnyel, míg két év múlva ugyanott a másod lelkészképesítő vizsgát jeles eredménnyel. Segédlelkésznek haza kerültem, először Losonc filiájába, Fülekre, hol a gyár igazgatója, a teológusok iránt mindenkor jó akarattal viseltetett ember42 alkal41A Losonci Teológiai Szeminárium 1925-ben kezdte meg működését. Szervezője és vezetője Sörös Géza volt. Működését az I. bécsi döntés után, 1939-ben szüntette meg. PAP 1973. PUNTIGÁN 2005. 42 Hulita Vilmos, a Sfinx Zománcgyár igazgatója 1878. június 6-án született Karánsebesen (Krassó-Szörény vm.). Középiskoláit Hódmezővásárhelyen végezte, 1895-ben tett érettségit. Két évig külföldön, Párizsban volt tanulmányúton. Hazatérése után a budapesti műegyetem gépészmérnöki karán tanult. 1915-ben átvette a f'üleki zománcgyár vezetését, ahol akkor 285 ember dolgozott. Az-89-
