Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Tatai Egyházmegye

Tatai egyházmegye

A gyülekezet erre a telekre a „Lilla” emléktábla meghagyása mellett 8000 pengő, majd újabb 4000 pengő államsegély kieszközlésével 1931. és 1933. évben 17000 pengő költséggel gyülekezeti házat építtetett. A fuvar és napszámos munkát az egyházközség tagjai ingyen szolgáltatták.

Az épületben, mely a község legszebb és legforgalmasabb helyén fekszik, külön helyisége van az ifjúsági egyesületnek, leánykörnek, énekkarnak, gazdakörnek, és előadások tartására rendelkezésre áll egy 16 méter hosszú és 9 méter széles, nagyterem állandó színpaddal.

1929. évben az első világháború részére felhasznált nagy és középső harangjait újakkal pótolta közadakozásból a gyülekezet.

1941. évben tornyot renováltatott az egyházközség.

1942. évben vízvezetékkel látta el a lelkészlakot, tanítói lakásokat és az iskolát.

Fentebb vázolt külső építés mellett a lelkiek terén is megkezdtem a munkát.

1908. év telén bevezettem a vallásos estéket. Olyan nagy volt a lelki szomjúság, hogy az iskolaterem kicsinek, szűknek bizonyult az oda sereglők számára. Ifjúsági egyesületet alakítottam. Ennek néhány nőtlen iíjú mellett a fiatal nős emberek voltak igen szorgalmas látogatói. Műkedvelői eladásokból csakhamar számottevő könyvtár elégítette ki az olvasni szeretők szomjúságát. Ezt a munkát az 1914. évben kitört világháború éveken át meggátolta.

A gyülekezeti munka mellett dr. Antal Gábor püspök úr az 1909. év november hó végén fiatalkorú bűnözők megmentését célzó fiúnevelő szeretetház megszer- vezési munkájára hívott el. 1910. évi január hó 5-én indult meg a munka két növendékkel minden útbaigazítás, segítség nélkül, a legkezdetlegesebb felszereléssel. Mivel az erre a célra megvásárolt épület csak később került birtokba, és rajta előbb átalakításokat kellett végeztetni, a lelkészlakás egyik helyisége szolgált az első növendékek lakásául.

33 esztendőnek igen sok gondja, szinte leküzdhetetlennek látszó nehézsége, sok álmatlanul átvirrasztott éjszakája múlt el, míg a Kerkapoly-Bodor és Balogh Dénes szeretetházak42 nyolcosztályú népiskolával, cipész-, szabó-, asztalosipar42 Az Országos Protestáns Patronage Egyesület 1909-ben határozta el egy fiúnevelőintézet, szeretetház felállítását. Erre a célra Balogh Jenő egy kis házat vásárolt Dunaalmáson a Duna partján. Az egyesület átalakította az épületet, és az igazságügyminisztériummal kötött szerződés alapján 25 javítónevelést igénylő fiatalkorú fiút költöztettek az épületbe, velük kezdték meg a mezőgazdasági gazdálkodáson alapuló segítő munkát: a neveltek szakszerű irányítás mellett 54 kát. holdon gazdálkodtak. 1911-ben az Egyesület megvásárolta a szomszédos telket, és azon a Kerkápoly-Bodor Alapítvány és az igazságügyminisztérium támogatásával 45 fiút befogadni képes épületet emeltek. A „Kerkápoly-Bodor Szeretetházat” 1912. november 3-án avatták fel Antal Gábor püspök és grog Ráday Gedeon főispán, az egyesület elnöke jelenlétében. E munkával párhuzamosan a kitört világháború eseményei újabb feladatokat róttak a Patronage Egyesületre: az apátlanul maradt hadiárvákról kellett gondoskodniuk. Ezért az egyesület 1915-ben Deveeserben Balogh Jenő igazságügyminiszter hathatós közreműködésével és testvére emlékére „Balogh Dénes Szeretetház” néven 40 gyermeket fogadni képes árvaházat alapított. A kezdeti évben 32 árvaleány ideiglenesen az özvegy gróf Esterházy Fe- rencné által jószívűségből felajánlott gazdasági épületekben nyert elhelyezést, 1917-ben tudtak csak önálló épületbe költözni. Ezzel párhuzamosan Dunaalmáson is elhelyeztek 25 árvát. A Balogh Dénes Szeretetház fenntartása Deveeserben sok nehézséggel járt, ezért 1927-ben átköltözött Dunaalmásra. Ezek után mindkét intézmény a Duna menti településen tevékenykedett, működésük azonban eltért-898-