Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Tatai Egyházmegye

Tatai egyházmegye DOROG Zsoldos Gyula lelkész 1908. június 28-án születtem Dávidházán (Vas megyében), kisbirtokos csa­ládban. Az elemi iskolákat elvégezvén 17 éves koromig szüleim gazdaságában segédkeztem mint kisegítő családtag. Ekkor történt, hogy lakásunk egy részébe dr. Mike Imre orvos költözött, és praktizált mint magánorvos. Az ő ösztönzésére kezdtem tanulni. Az ő előkészítésével magánúton két év alatt, párhuzamos osztá­lyokban elvégeztem a négy polgári iskolát. Ennek birtokában a Magyar Királyi Felső Ipariskola elektrotechnikai szakára34 35 akartam menni, mert a technika iránt már kis gyermekkorom óta erős érzékem és kedvem volt. Nagyapám mint szigorú családfő, akinek a legkedvesebb, különösen dédelgetett unokája voltam a három között, ki sem engedte szólni ezt a tervet. A konzervatív, becsületes pa­raszti eszével nagyon lenézte az iparos embert: „Te is léhűtő, csavargó akarsz lenni!” - mondogatta. Végül is nagyapám a helybeli esperes30 tanácsára a pápai gimnáziumba adott. Itt tettem különbözetit és az V. gimnázium osztályról magánvizsgát. így kerültem Pápára 1928-ban, 20 éves koromban a gimnázium VI. osztályába rendes nyilvá­nos tanulónak. A gimnáziumi éveim alatt, bár vallásos lelkülettel bírtam, és ér­deklődtem minden vallásos mozgalom iránt, a bibliát rendszeresen olvastam, részt vettem a bibliakörökön, az orvosi fakultás felé kacsingattam, főleg a fent említett orvos ösztönzésére. Milyen különösek Isten útjai! VIII. gimnazista koromban fogcisztával36 a stomatológiára kerültem. Csontátültetést csináltak állkapcsomban, s két hónap alatt négy műtéten estem át. E két hónap alatt olyan nyomorúságon, lelki és testi megpróbáltatásokon, él­ményeken mentem át, hogy életem útja eldőlt. Itt sokat olvastam a Bibliát, na­ponként átolvastam a rómabeliekhez írott levél 9:16. versét. Ez az ige azóta is bennem él. Nem merném állítani, hogy ekkor kaptam a teljes vocacio internát, inkább úgy vissza-, visszagondolva tanulásom körülményeire, azt éreztem át, hogy Isten rendelkezik velem, öntudatlanul predestinált voltomat éltem át, noha akkor még nem tudtam, hogy mi ez. Itt érlelődött meg bennem a vágy a papi pálya után. 1932. június 24-én érettségiztem jeles eredménnyel. 1935. június 27-én kaptam tanítói oklevelet jó minősítéssel. 34 A Középipartanoda 1879-ben alakult meg Budapesten. Három szakcsoporttal működött: építé­szeti, gépészeti és vegyészeti. Az építészeti szakosztály 1898-ban Budapesti Magyar Királyi Állami Felső(építő) Ipariskola néven főiskolai szinten lett újjászervezve. 1901-ben költözött a Thököly útra, épületében ma jogutódja, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi kara működik. Az Ipartanoda gépészeti szakcsoportjából a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola, a vegyészetiből a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola alakult ki. BERZA1993.1.108-109,726. II. 322,657-658. 35 Az őrségi egyházmegye esperese 1910-1929 között Szűcs László senyeházi lelkész volt. ZOVÁNYI1977.449. 36 A ciszta kötőszövetes tokkal körülvett, folyadékkal vagy gázzal töltött, kóros, zsákszerű test­üreg, daganatra hasonlító elváltozás. WEITZ-EHNERT1996.1996.95.-893-

Next

/
Oldalképek
Tartalom