Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Tatai Egyházmegye

Tatai egyházmegye

dakör, amely a középkorúakat és idősebbeket gyűjtötte egybe, addig Bőny- rétalapon még a vasárnapi templomlátogatás sincs biztosítva. Vannak emberek, cselédek, akik évenként egyszer-kétszer jelennek meg nagy ünnepeken az Isten házában, sőt vannak, akik egész életükön keresztül nem tudják a kapcsolatot megteremteni egyházukkal, s a lelkipásztor nem tudja őket egyházias élet némi gyakorlására elvezetni.

Igazságtalan lennék azonban, ha ezt a körülményt akár a lelkipásztor, akár a gyülekezeti tagok rovására írnám. Abban a gazdasági berendezkedésben, amelyben itt mi élünk, másként elképzelni is nehéz. A határ nagy részét kitevő középbirtokok a falu körül, téglalap formában 3-8 kilométer távolságban fekszenek, most képzeljük el egy gazdasági cseléd vagy részes munkás helyzetét, aki hétfőn kora reggeltől szombaton késő estig a gazdaság rendelkezésére kell, hogy álljon. Vasárnap vagy ünnep reggelén elvégezi az állatok gondozását, akkor kezdődne számára valami kis szabadság, amely legjobb esetben az ünnep délutánjáig tart, amikor újra kezdődik a reábízott állatok gondozása: az ünnep reggelén aztán szabad neki válogatni, mivel foglalkozzon. Pihenjen-e, mert aki minden reggel az időszaka szerint legalább 4-5 órakor (nyáron 3 órakor) kel, és este 9-10 órakor fekszik, némi pihenést joggal megkívánhat, vagy tisztálkodjon, a munka heti szennyét mossa le magáról, vagy felesége és családja részére készítse-e el a heti tüzelőanyagot, mert fát vágni asszonynak vagy gyermeknek nehéz mesterség, vagy kis állatainak elhelyezésére szolgáló óljait javítgassa-e, vagy templomba készüljön, esetleg a héten át alig látott apró gyermekeivel foglalkozzon-e? A néhány pihenő vasárnapi órára eső ennyi foglalkozás mellett csodálkozhatunk-e azon, hogy nem a templomlátogatást választja, amikor - hogy a templomot elérje - 3-8 kilométer utat kell megtenni gyalog, és vissza ugyanannyit!

Nem sokkal jobb a faluban lakó munkásság helyzet sem. Igaz ugyan, hogy ők a falu belterületén lakván a templomot könnyen el is érnék, ha akarnák, de a távol fekvő gazdaságokban lévén alkalmazva, mint aratók vagy egyéb részes munkások egész héten sokat gyalogolván, szintén hétfőtől szombat estig le vannak kötve, s rendszerint a vasárnapot szokták felhasználni magánügyeik elintézésére.

Több mint 30 éves lelkipásztori szolgálatom alatt azt tapasztaltam, hogy a templomlátogatást meg lehet szokni annyira, hogy az hiányozhat is, de el is lehet tőle szokni. Míg Csákberényben szégyenszámba ment egy-egy vasárnapi vagy ünnepi istentisztelet elmulasztása, addig Bőnyrétalapon azon csodálkoznak, ha valaki rendszeresen látogatja az istentiszteleteket, mint ahogy - Istennek hála - vannak ilyenek is, természetesen a faluból.

Sok keserű vívódás oka volt számomra ez a körülmény. Ahogy Bőnyrétalapra költözködtem Csákberényből, ahol leszerelésem és hazatérésem után az ünnepi és köznap reggeli istentiszteleteken kívül hetenként kétszer délutáni istentiszteletet is szoktam tartani, mélységes fájdalommal töltött el a közöny, ami Bőnyrétalapon fogadott, ahol nyári vasárnapokon még a délutáni istentisztelet sem volt megtartható hívek hiányában. Sokszor keserűen vádoltam magamat, s már azon a ponton voltam, hogy el kell innét mennem, magamnak tulajdonítottam ugyanis azt a sokszor teljesnek mondható vallási közönyösséget.-882-