Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Tatai Egyházmegye

Tatai egyházmegye

tak hátat. Ma - 8 év után - nincs egyetlen megtért lélek. Meg kellett érteniük, hogy bűnösök, de nem hiszik. Azt csak a pap mondja. Ha igaz volna, mindnyájunknak pokolra kellene jutnunk, azt pedig mégsem lehet. Hát hiába járunk templomba, és hiába fizetjük a nagy adót! Ez a mentalitás most. Elég elkeserítő, de ki tudja, mi izzik a hamu alatt. Mi lesz az elvetett magból, Istenem, csak tudjak türelemmel lenni, s el nem veszteni a kedvemet végleg!

Mert az, hogy a színdarabrendezésektől, „műsoros vallásos estéktől” elment a kedvem, az nem baj. Legalább megtanultam, hogy ezek igen emberi fogások és akarások gyümölcsei. így ember akar dolgozni, elfelejtve, hogy Istennek kell dolgozni, aki nem színigazgatókat, hanem igehirdetőket választ eszközül. Két év óta nincs színdarab, csak Ige, bibliaóra. Kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton, szerdán, kéthetenként hasznos ismeretterjesztés és bibliamagyarázat. És nincs elfoglalt ifjúság ilyen és olyan problémákkal, akik „szívességet” tesznek a papnak, mert szerepelnek.

Igaz, így az összejövetelek látogatói igen megcsappantak. Csak kicsiny a gyülekezet, mint a mustármag (a templomi istentiszteleteken még általában a régi, csak két év óta csappant némileg, mióta megnyílt a szénbánya, s az idegenből jött bányamunkásoknak sikerült már némelyekről lefaragni a tradíció-mázt, ahol ez nem volt elég vastag).

De - „hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz”, Istenem, lesz belőle terebélyes fa?16

Én pedig küszködöm. Harcolok a szegénységgel, mint egész életemben. Nekem sohasem telt olyan ruhákra, mint illő lett volna. Könyvekre, amiket szerettem volna megvenni. Szolnokon komolyan foglalkoztam a teológiai magántanári képesítés megszerzésével, már érintkezésbe is léptem dr. Vass Vincével (akkor még Pápán volt, ma már az örök dicsőségben) - kitűnt, hogy az időmből is nehezen futná, a pénzemből sehogy.

Három gyermekem van. Mindegyik Pápán tanul. Jók és jó tanulók. Sok segélyt kapnak. Mégsem futja a fizetés. Hogy gyarapítsuk a fizetést, feleségem cselédmunkát végez (nem telik cselédre, „háztartási alkalmazott”-ra), én paraszti munkát az udvaron, a szőlőben, a kertben, és méhészkedem. Reggeltől estig. Nem mondhatja az „úr” dolgát irigylő atyafi: bent hűsöl. Éjjel végzem a hivatalos dolgaimat (ezt is éjjel 1 órakor írom). Meddig bírom, meddig bírjuk? Isten tudja, s O a mi erőnk.

Amikor pedig 0 azt mondja: elég - megyek. Nem a magamé vagyok, hanem Azé, aki eddig is megtartott, az én Uramé, a Krisztusé. És azt fogom mondani: imhol van a Te méltatlan és haszontalan szolgád, fedezd el méltatlanságomat, nehogy aszerint ítéltessem. Ámen.

16 Mt 13,31-32 11 Mk 4,30-32 11 Lk 13,19-878-