Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye tők, amikor lebecsülik olvasóik, illetve közönségük művészi igényeit, s csak könnyen szórakoztató csemegét akarnak elébük tálalni. Mint papné fiatalkorában a falu menyecskéiből női énekkart szervezett két szólamra, melyet később az új fiatal tanítónak385 átadott. Dr. Antal Géza püspök úr pedig megbízta a dunántúli egyházkerület papnészövetségének főtitkári tiszt­ségével, melyről 1941-ben, egészségi okokból - egy műtét után - lemondott. Többször felolvasott nőegyletek felkérésére és a magyar rádióban is. Ennyi, ami vele életében történt. Az életpálya vonala, íme, visszahajolt az ősi egyenesbe: anya, feleség, háziasszony maradt, híven a hagyományhoz felolvadt a családi életben. SOMOGYHATVAN Szabó Béla lelkész Születési hely és idő: Erszentkirály, Szilágy megye 1882. október 28. Szabó Károly és Osváth Polixéna szülőktől. Atyám kerékgyártó iparos volt, 3 élő gyermekkel és sokat betegeskedő anyánkkal nehéz körülmények között voltunk. Engem tanítóm ösztönzésére beadott édesapám a Zilahi Református Wesse­lényi Collegiumba (ekkor már édesanyánk meghalt), hol fel is vettek úgy nevezett „szolgatanulónak”, ami abban állt, hogy lakásért és igen gyenge ebédkosztért (csak ebéd) a kollégium termeit és udvarát takarítottuk, emellett tanultunk is. Itt sokat nélkülözve 1903-ban érettségi bizonyítványt kaptam, beiratkoztam a debreceni teológiára. Innen negyedéves koromban, püspöki meghatalmazással a szatmári egyház­megyében levő Gacsályra mentem káplánnak 1906-ban, ugyanezen év novembe­rében Szatmárnémetibe mentem, majd 1908-ban vallástanító segédlelkész let­tem a 10 osztályú állami elemi iskolában. Itt ért 1909. év decemberében a somogyhatvaniak meghívása, amit elfogadtam, de az állást a kegyeleti év miatt csak 1911. márciusban foglaltam el. Azóta a mai napig itt szolgálok. 1912-ben nő­ül vettem a szomszéd patai lelkész: Simon Károly386 és Orbán Ágnes leányát: Si­mon Irmát. 386 Mózs Kálmánról (1923-1925) vagy Précsényi Istvánról (1925-?; 1938-ban még ott működött) lehet szó. SZABÓ 1929.94. http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/sDorttortenet/labdarugas/Somogvorszag_labdarugasa_1993-2003/pages/070-Somogviad.htm. 386 Simon Károly 1853-ban született Kisbajomban, atyja Simon István tanító, anyja Király Julianna volt. Elemi iskoláit Patán, középiskoláit Csurgón és Pápán, a teológiát Pápán és Pesten végezte. Segéd­lelkész volt Kálmáncsán, Csökölyben, Kisbajomban, Böhönyén, végül Alsósegesden. Az 1879-ben Bala- tonfüreden tartott egyházkerületi közgyűlésen szentelték lelkésszé. 1880-tól Kutason, 1882-től Zádor- ban, 1887-től Magyarújfaluban, 1899-tól 1915-ig Patán szolgált lelkipásztorként. 1915. november 15-én halt meg. Felesége Orbán Ágnes volt. 1890. február 26-án született Irma Flóra nevű leányuk. DREL 1.1. u. Pata. 24. DREKK O. 394t. 193. TtREL 1.8. d. 8. Magyarújfalu. 1,23-24. d. 10. Somogy-Kutas. 4,16-17, 62. d. 11. Zádor. 2,19. SZABÓ 1929.130,239,270. BECK 1935.39. DPL1915.377.-827-

Next

/
Oldalképek
Tartalom