Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Barsi Egyházmegye

Barsi egyházmegye 1-től a kassai Horthy Miklós repülőakadémia7 lelkésze, de 1940. augusztus 30-án visszatér Alsószecsére. 1936. október 15-én Komáromban házasságot köt Soóky Juliannával (szüle­tett 1917. VII. 26. Ersekújvárott), ezt a házasságot az ipolysági királyi törvényszék 1941-ben felbontotta. 1942. november 28-án Kispesten feleségül veszi György Irént (született 1920. november 24-én Budapesten). ALSÓVÁRAD Veress László lelkész Születtem 1899. november 22-én Nemcsényben, Bars megyében. Középisko­lai tanulmányaimat a pápai református és a lévai római katolikus főgimnázium­ban végeztem. A teológiát Pápán végeztem el. Segédlelkész sok helyen voltam, a pontos dátumokra nem emlékszem. Tatabányán, Neszmélyen, Dadon, majd is­mét Neszmélyen, Perőcsényben, Balassagyarmaton, Alsószecsén, Ipolypásztón, Garamvezekényen, Nagysallóban voltam segédlelkész. 1926-ban választottak meg Boriba rendes lelkésznek. 1929-ben Alsóváradra hívtak meg, és azóta is itt működöm. BAJKA Eöri Szabó S. Zsigmond lelkész Született 1883. március 1-én Körmenden, Vas vármegyében, régi elszegénye­dett nemesi családból. Atyja Eöri Szabó Sándor asztalosmester. Anyja Bíró Má­ria, leszármazottja a híres körmendi Főiskola első rektor tanítójának, Dévai Bíró Józsefnek.8 Elemi tanulmányait Körmenden, részint a reformátusok, részint az ágostai hitvallás szerint evangelizált vallásúak iskolájában végezte, hol az utóbbi helyen Vas vármegye híres tanítója, Schrantz János9 volt a mestere. Minden anyagi 7 1939-ben kezdte meg Kassán működését a Horthy Miklós nevét viselő, pilótákat képző akadé­mia a volt Császári és Királyi Hadapródiskola épületében. CSIKÁNY 2008.80. 8 Téves családi emlékezetről lehet szó. Ismereteink szerint Dévai Bíró József nem volt Körmen­den sem lelkész, sem tanító, sőt ilyen nevezetű lelkészi személyt nem ismerünk az egyházkerületben. Körmendi „Főiskoláról” Thury Etele ír, ami véleménye szerint az 1580-as években működött, pro­fesszora Dragonus Gáspár volt. THURY 1895.309-321. Körmenden 1783-tól 1799-ig tanított egy Bíró György nevezetű rektor. DREL 1.1. u Hidas és Egyházashollós. 2. Körmend. III. 2 (1799-ig). DRELII. 35. a. 2. 6,43, 111. DREL II. 35. b. 1. 7,27,45,55,71,92,110,119,151. TÓTH 1927.30,45. PATAKY1990. 161 (1799-től volt Hidashollóson!), 167. PATAKY 1992. 314, 343. NAGY 1996. 104. Bíró József nevű tanítót 1848-ig az egyházkerületben kettőt ismerünk, de ők a somogyi egyházmegyében működtek: Galambokon, Csurgón, Kisbajomban és Jákón. DREL II. 138. a. 3. 388. DREL II. 138. a. 5. 418. DREL II. 138. b. 1842/43.15.1844/45. 5. 1848/49. 76. SZABÓ 1929. 322. Dévai Bíró Mátyás emlékezete is szóba kerülhet, az ő körmendi működéséről nem tudunk, de 1535-1536 között Sárváron, 1538-ban pedig Németújváron működött. KÖBLÖS-KRÁNITZ 2009.380. 9 Schranz Jánost 1865. december 8-án választotta tanítójának a körmendi evangélikus gyüleke­zet. A tanító búcsúztatása 45 évi itt szolgálat után 1905-ben volt. ZÜGN1993.285.-80-

Next

/
Oldalképek
Tartalom