Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye

Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye

Néhai férjem, iijabb Horváth Endre Nemesdédre 1909. VIII. 21-én jött lelkésznek, ahol 1927. év hó 7-ig volt, ahol 18 évnél tovább működött, itt ment nyugalomba, itt halt meg, és itt, Nemesdéden lett eltemetve 1939. február 4. és 6-án édesanyja, Mezey Eszter mellé.

Nemesdéd.

ifjabb néhai Horváth Endre özvegye, Farkas Teréz, református lelkészné

NEMESKISFALUD Komáromy Imre lelkész

Születtem 1911. április 7-én Somorján (Pozsony vármegye). Édesatyám neve: Komáromy István. Meghalt 1938. május 8-án. Édesanyám: Schüller Johanna erdélyi szász származású.

Apai ágon őseim városi (révkomáromi) szabad polgárok voltak, legtöbbnyire hajósok és gabonakereskedők a Dunán. Apáról fiúra szállt ez a mesterség. Még édesapám is - legény korában - hajóslegény volt, s fel-alá járta a Dunát Bécs aljától a Vaskapuig. S ez nem közömbös az alaplelkiségemre. Véremben van a víz szerelme, szeretnék sokszor veszélyes, zajgó forgatagban élni, mint őseim, amikor viharos éjszakákon úsztak lefelé a Dunán.

S mégis a világ legcsendesebb foglalkozását választottam: lelkész lettem.

E hivatást nem is tudom, mikor választottam. Mióta az eszemet bírom, mindig a papi pálya lebegett előttem. Nem is tudtam elképzelni, hogy más is lehetek. Épp ezért, amikor eljött az idő, és Kaposváron végzett elemi és 6 középiskola, majd a Csurgón végzett 7, 8. osztály és érettségi után, most már komolyan pályát kellett választanom, nem is gondolkoztam, gondolkozás nélkül mentem a teológiára, azzal a tudattal, hogy én nem is lehetek más, csak lelkész.

Külső indítóokok talán a következők voltak: édesatyám kistisztviselő (törvényszéki irodafőtiszt) volt Kaposváron, s az egyházban presbiter. Atyámtól mindig a legnagyobb egyháziasságot láttam, ő mindig a legnagyobb tisztelettel, hódolattal, és valóságosan a rajongás hangján beszélt a lelkészekről s egyházunkról. Úgy beszélt, s úgy nézett a papra, egyházra, mintegy az emberi tökéletesség maximumára. így gyermekkoromtól eszményem lett az egyház. Róla mindig csak jót hallottam a szülői házban.

Diákkoromban jó szavaló gyereknek tartottak, a tollat is forgattam néha, verseket is írtam, amelyeket a helyi jóakaróim elég jóknak mondottak, így mint a nyilvánossághoz szokott fiatalembernek az ismerősök is a papi pályát ajánlották. Hozzájárult ehhez az, hogy nagyon szerettem templomba járni. Hogy miért? Magam sem tudom. Azért, mert szerettem az Istenről hallani.

1932 júniusában jó eredménnyel érettségizve ősszel beiratkoztam a teológiára Pápán. Itt vegyes benyomásokat kaptam. A kritikai teológia nem tetszett.

1937 februárjában segédlelkészi oklevelet nyertem.

S ekkor jött életemnek egyik addigi legnagyobb csalódása.-806-