Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Pápai Egyházmegye

Pápai egyházmegye

az öreg principálisomnak legmegértőbb és legkedvesebb káplánja voltam. Sok adoma és tréfás beszéd forgott közszájon az öreg Szekeresről, aki 20 évig volt esperes, a kerületen, főiskolán közszereplő. Hiúsága, egyéni becsvágya szinte dicsekedő, magával megelégedése közismert, de otthon gyermekei, akkor már felesége is meghalt, mind távol. Egyszerűségében, sőt az öregkorral együtt járó zsugoriságban sokszor volt nevetséges, de én igen nagy egyetértésben és szere- tetben, megbecsülésben voltam vele és előtte. Gyülekezete igazán példás rendben volt, és tisztelte és megbecsülte öreg pásztorát, így tekintettem rá én mindig.

Takácsiból 1909 májusában az esperes Adorjánházára helyezett - Kiss Zoltán addigi helyettes lelkész Horvátországba ment, Nagypisanicára missziói lelkésznek. A pápai egyházmegyében akkor egyedüli segédlelkész voltam a pápai senioron kívül. Július végén megszerezvén a teljes lelkészi képesítést, mindjárt július hónapban jöttek meghallgatásra a madiak (Komárom vármegye), ahol lelkészkedett az elválasztott adorjánházai lelkész, Végh János. Azzal mentek el a kiküldöttek, hogy egyhangúlag megválasztanak, de közben más érdekében is történt mozgolódás, a választás húzódott, s értesültem <a> gyulafirátóti állás üresedéséről Veszprém mellett. Menyasszonyomnak is, aki ekkor Veszprémben, nagynénjénél lakott, ide volt nagyobb kedve. A madi választástól visszaléptem, s 1909 őszén meghívást nyertem Gyulafirátótra, s ott a lelkipásztori állást 1910. február 13-án el is foglaltam. Másnap, február 14-én az esküvőt is megtartottuk, és így árva otthontalanságban élő menyasszonyom is otthont talált.

180 lélekszámú kis gyülekezet volt a gyulafirátóti. Jellemző eset volt a választással kapcsolatban. Az egyik presbiternek, Csatári Jánosnak a kikötése, hogy minden vasárnap délután is tartsak bibliamagyarázatot. Megígértem. Betartottam. Buzgó, templomszerető, vallásos és református egyházunkhoz ragaszkodó, egyszerű emberekből állott a gyülekezet, közülük 8-10 értelmes gazda a község vezetésében számottevően vett részt Moharos Kálmán akkori református jegyző irányítása és vezetése alatt. Áldott békességben éltünk ott, s 1 év múlva Isten családi életünk fáját két kis ikerfiúval gazdagította. Fél év múlva azonban az egyik, Béla meghalt, a másik, Zoltán felnevelődött, s ma Tasnád községben, Szilágy vármegyében községi orvos.

Négy évet töltöttem már el mint rendes lelkipásztor, s mindig gondoltam rá, hogy visszajövök a pápai egyházmegyébe. Ekkor üresedett meg itt Dudar, Felsőgörzsöny, Takácsi, majd Réde, és Kiss József esperes ajánlására egyhangú meghívással választott meg 1914. március 18-án a rédei református egyház lelki- pásztorának. Bizony, meggondolandó volt, hogy eljöjjek-e ezen rossz hírbe jutott gyülekezetbe, melynek egymásután két lelkipásztorát'1’ ítélte az egyházi bíróság állásvesztésre. Beiktatásom 1914. április 19-én volt.

Nemcsak Jakab István lelkipásztor205 206 állott fegyelmi eljárás alatt, hanem Bíró

205 Lampérth Lajos közvetlen elődei: Jakab István 1904-1914 között, Győrffy József 1890-1904 között volt rédei lelkész. DREL1.1. u. Réde. II. 2,3. TÓTH 1927.85.

206 Jakab István 1878. október 4-én Csöglén született, apja Jakab Pál lelkész, anyja Szűcs Jolán volt. 1904-ben Adorjánházán segédlelkészkedett. Rédén 1904-től helyettes lelkészként, majd 1905- 1913 között rendes lelkészként szolgált, ahonnan végül bírósági ítélettel elbocsátották. Ezután Foton-635-