Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Pápai Egyházmegye

Pápai egyházmegye

disznók pusztulása elvitte az ígérkező hasznot. Az áldatlan kommunizmus alatt semminemű fizetést nem kaptunk. Sok kellemetlenségnek voltunk kitéve, de szegény jó férjem mint gerinces református és mint tántoríthatatlan, hű magyar állta meg helyét. Bizony sokszor szembe kellett nézni azzal az eshetőséggel, hogy mint ellenforradalmárt megbilincselik, s elhurcolják. Erre több példát is tudnék felhozni. Közben Isten kegyelme gyermekekkel áldott meg bennünket. Három fiú és két leánykánk született. Amint megkezdődtek a gyermekek taníttatása (!), a gondok zöme nehezült reánk. Már a második gyermek középiskolai taníttatását kénytelenek voltunk magánúton végezni. Ez lekötötte szegény jó férjem szabad idejét, elvonta a gazdaság utáni járástól, úgyhogy a hasznot csak a lelkiismeretlen, tolvaj szolgaszemélyzet vitte el.

Ez az anyagiakban való sikertelenség, valamint a gyülekezet meg nem értő, „úrgyűlölő” magatartása romboló súllyal nehezült boldogult férjem idegzetére. Ehhez járult 1934-ben szívbaja, mely 1935. szeptember 28-án sírba vitte.

Én - aki fizikailag árnyéka sem voltam - itt maradtam öt kiskorú gyermekkel, teljesen vagyon nélkül, 65 pengő nyugdíjjal 13-13 pengő neveltetési segéllyel. Megkezdődött az én kálváriajárásom. Viktor fiam a nagykőrösi református tanítóképzőben tanult. Gyöngyike kisleányom a pápai nőnevelő intézetben III. tanítóképzős növendék volt. Tibor fiam a pápai polgári fiúiskola II. osztályos tanulója, László fiam, kit édesapja, majd a tanító úr tanított magánúton, felvételt nyert mint nyilvános tanuló a pápai református kollégium II. osztályába, Elvira kisleányom pedig a református nőnevelő I. osztályos polgári iskola növendéke lett. Tehát öt gyermek tanult egyszerre.

Bár nehéz harcokkal kellett megküzdenem, de panaszra nem nyithatom számat, mert Isten csodálatos kegyelme kézen fogva vezetett göröngyös utamon. Elmondhattam a zsoltáríróval: „De én mindenkor veled vagyok, Te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségedbe fogadsz engem.”193 Sokszor álltam olyan megoldhatatlannak látszó problémák előtt, hogy nem tudtam azt, hogy másnap hogyan lesz az asztalunkon kenyér, vagy egyik-másik gyermekcipő- vagy ruhahiány miatt hogyan megy iskolába, de ilyenkor lehajolt hozzám az isteni kegyelem, s valóságos csoda útján megoldotta a nehéz kérdéseket.

Ma már - legyen hála Isten háromszor szent nevének - Viktor fiam194 (ki

1916. február 13-án született) váci tanító, kiben minden anyai büszkeségem összpontosul, mert sziklaszilárd, öntudatos hite, egyenes jelleme, fáradságot nem ismerő szorgalma, másokat megbecsülő, mindenkihez alkalmazkodni tudó,

Zsolt 73,23-24

194 Rápolthy Viktor 1916. február 3-án született Csöglén (Veszprém vm), apja Rápolthy László lelkész, anyja Hetessy Elvira volt. A gimnázium alsó négy osztályát az 1927/28-1930/31. tanévben Pápán végezte. 1940-ben a bánhidai református iskola első tanítója lett. 1940. december 2-ai katonai behívása következtében csak rövid ideig állhatott az egyházközség rendelkezésére. 1942-ben Vácott volt tanító, az Őrség című folyóiratba onnan küldött cikket. 1938-ban a Verseghy Irodalmi Kör Szolnokon megjelentette verseit En vagyok címen. 1995-ben hunyt el. DREL 1.1. u. Csögle. II. 3. Egyetemes Névtár. 1941. 127. Pápai Református Kollégium értesítői. 1927/28. 94, 100. 1928/29. 67, 75. 1929/30.62.1930/31.33,47,62. DPL1942.45. http://refb anhida.hu/Gontent/tortenet/kiallitas/iskola.pdf.-630-