Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Pápai Egyházmegye
Pápai egyházmegye dományegyetem bölcsészeti karának IV. éves latin-magyar szakos hallgatója Budapesten (a báró Eötvös József Kollégium tagja). Drága jó férjemet a jó Isten boldog házasságunk 17. évében, 1929. szeptember 19-én magához szólította. A legnagyobb bánatban és kétségbeesésben teljesen vagyontalanul maradtam özvegyen négy gyermekemmel, kik közül Juliska III. képzős volt, Rózsika a IV. polgárit végezte, Pityu II. gimnazista, Bandika pedig csak II. elemista volt. Már-már teljesen elcsüggedtem, mikor a szemembe ötlött a falon függő bibliai mondás: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál Őbenne!” (37. zsoltár 5.) Özvegyi félévem eltelte után Pápára költöztem, hogy itt gyermekeimet tovább taníttassam, de az 55 pengő (havi) nyugdíjból nem tellett mindenre, és így még a magam négy gyermeke mellé a mások nyolc gyermekét is magamhoz vettem mint diákokat, hogy kis nyugdíjamat némileg pótoljam. Özvegy édesanyám két évig velem küzdött. Mikor lassan kezdtem sorsomba beletörődni, akkor édesanyám kilenc nap alatt meghalt szövődményes influenzában. Azt hittem, ezt már nem bírom túlélni. Most kétszeres nagy küzdelemmel kellett hozzáfognom a munkához, hogy gyermekeim kezébe kenyeret adhassak. A jó Isten velem volt, és megsegített. Pedig éjt-napot egybevéve dolgoztam. Gyermekeim méltán elénekelhetik a régi népdalt: „Édesanyám is volt nékem, Keservesen nevelt engem, Éjszaka font, nappal mosott, stb.” Igaz, hogy jó gyermekeim velem együtt küzdöttek, kötelességtudásukkal és szorgalmukkal enyhítették az én nehéz sorsomat, és velem együtt dolgoztak a megélhetésért és jövőnkért. Most már csak azon kérem a jó Istent, hogy legkisebb gyermekem is elhelyezkedhessen, ha tanulmányait befejezi, hogy addig adjon még nekem erőt a küzdelemhez. Már elfáradva a régi sok munkában és küzdelemben, 1941. ősz óta fiammal (dr. Rácz Istvánnal), ki 1942. október óta katonai kiképzésen van, jelenleg egyedül éldegélek kis nyugdíjamból. Örülök három kis unokámnak: Gerencsér Attila, Csaba és Ildikónak. Várom ennek a rettenetes világégésnek a végét, és imádkozom a szebb jövőért. Pápa, 1943. szeptember 23-án. özvegy Rácz Istvánná, született Fazekas Juliánná, református lelkészözvegy-628-
