Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Pápai Egyházmegye
Pápai egyházmegye Négy éven a leánynevelő (polgári és tanítóképző) osztályvizsgáin elnöklést is rám bízták. Itthon, a községben 8 évig hitelszövetkezeti elnök és könyvelő, majd Hangya, iskolán kívüli népművelő bizottsági, szociális bizottsági, munkaközösségi elnök, bajtársi szolgálatvezető, olvasóköri elnök, stb. tiszte volt kíváncsi munkabírásom határán. Voltam gyermekeimnek gimnáziumi osztályokra magántanítója, olyan év is volt, mikor három gyermekemet tanítottam egyszerre három osztályra. Magántanítás, hitelszövetkezeti könyvelőség, a tanügyi bizottsági elnökség évente hónapokat igénybe vevő munkája életem legszebb vágyának, az Evangélium teológiájának földolgozásában megakadályozott. Valamint egyéb, közbejött feladatok. Mégis hálát adok a jó Istennek, hogy megengedte a 100 írott prédikációmon felül Jézus tanításainak feldolgozását, megengedte, hogy 2% évig gyűjthet- tem és földolgozhattam a nyárádi ekklézsia immár 280 ívoldalas, s még mindig hiányos történetét a fiókom számára. Hálát adok a jó Istennek, hogy tanulmányozhattam, írhattam s illusztris helyeken előadásokat tarthattam a gályarabokról, s közöttük is első sorban a pápai egyházmegye gályarabjairól és drága árva eklézsiáiról. Hálát adok a jó Istennek, hogy ahhoz is adott erőt, hogy rendkívüli katonai szolgálatra behívott, s a hadban folyó év februárjában eltűnt édes fiam helyett a nyárádi iskola nyolc osztályának 75 növendéke között a tanítást rengeteg dolgaim mellett is immár 1942. március 16. óta bírhattam. Nyomtatásban megjelent munkáim pontos címét, helyét és idejét adni - a rendelkezésnek megfelelni akarván - hosszadalmas volna. 50 versem, 1 elbeszélésem, 56 közérdekű egyházi és tanügyi cikkem (köztük sok a vezércikk!), 33 prédikációm (közte 3 elmélkedés), 13 könyvismertetésem, 16 tudományos dolgozatom, összesen 169 művem jelent meg nyomtatásban, de nem 169 helyen, mert 7 tudományos dolgozatom 38, 3 könyvismertetésem 6, 9 közérdekű egyházi vagy tanügyi cikkem 30 lapszámban jelent meg a terjedelmessége miatt. Leírom csak a megjelenési helyet. Verseim megjelentek a Keresztyén Evangélista120 1906-1918 (Kákics álnév), 1909-20,1908-10,15,18.; a Szlavóniai Magyar Újság1211911. június 4-i, 1911/31, 1911/26, 37,1912/8,14, 29.; a Lelkészegyesület 1909/11, 48,1910/13,14,15, 21, 38, 45, 46,1911/15, 26, 27,1912/25.; Téli Újság 1911/7.; Nógrádi Hírlap122 1912/8,13., Nógrádi és Honti Híradó123 1911/46. és december 13-i; Dunántúli Protestáns Lap 120 A Keresztyén Evangélista 1892-től havonta kétszer Nagybecskereken (Torontál vm.) megjelenő református egyházi folyóirat volt, szerkesztette és kiadta Szalay József. BOROVSZKY1912.301. 121A Szlavóniai Magyar Újság 1908. októbertől 1918-ig jelent meg Eszéken Poliány Zoltán újságíró szerkesztésében a Horvát-Szlavónországban élő magyarok lapjaként. MAKKAI-VARKONYI 1994.88,90. 122 A Nógrádi Hírlap politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap volt, vasárnaponként 4-8 oldalon jelent meg 1906. január 6-tól 1944. október 14-ig Balassagyarmaton (1919. április 20-augusztus 10. között Nógrádi Népszava címen). Főszerkesztője Buday-Plichta Barna volt. PRAZNOVSZKY1982.95-98. 123 A Nógrádi és Honti Híradó mint szépirodalmi, társadalmi és közgazdasági hetilap 1907. január 3-tól 1913. december 4-ig Balassagyarmaton és Ipolyságon jelent meg változó terjedelemben (1908. augusztus 5-ig Nógrádvármegye néven). Felelős szerkesztője Tokay Lajos volt. PRAZNOVSZKY 1982.115-116.-605-