Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Pápai Egyházmegye
Pápai egyházmegye A jómódú gyülekezet bölcs presbitériuma és az ifjúsági munkát szívén viselő lelkipásztor a legmesszebb menő támogatásáról tett bizonyságot, amikor az ifjúságnak új, 3 szobás otthont vásárolt telekkel. Ezt az épületet akartam a célnak megfelelően átalakítani, amikor 1940 augusztusában a győrszemerei gyülekezet nagy szótöbbséggel lelkipásztorává választott. 1940. december 1-én iktatott be lelkipásztori állásomra Végh János, a pápai egyházmegye esperese. Első feladataim közé tartozott az ifjúság összegyűjtése. A munka igen szépen is indult, és erősödött. A közbejött háború azonban ifjúságunk igen nagy részét gyári munkára szólította, az idősebb tagok pedig katonának mentek el. 1942. május 8-án én is behívattam katonai szolgálattételre, és június 18-án mint a 48. gyalogezred protestáns tábori lelkésze indultam ki a frontra, és onnét 1942. december 23-án érkeztem haza. Életem legmegrázóbb, de leggazdagabb, legszebb emlékei ezen fronton eltöltött hónapok lesznek. Mintegy 1000 lélek lelki gondozása volt rám bízva. Soha olyan boldog nem voltam, mint amikor velük lehettem, és nekik szolgálhattam. A közös, nehéz katonasors igazi testvérekké tett bennünket. Különösen sokra értékelték, ha a küzdő vonalakban is felkerestem őket, és lelkesítettem, buzdítottam, erősítettem őket. Hogy a személyes kapcsolatot jobban kimélyítsem, egy helyi tábori újságot szerkesztettem, mely kéthetenként jelent meg 800-1000 példányban 4-8 oldalon. Ez a kis lap egyben üzenet volt mindig az elhagyott otthon felé is, mert kiolvasás után a tábori posta vitte haza. November hónapban indítottam egy mozgalmat a „48-as honvéd özvegy-árvák alapja” megteremtésére. Az első hónap gyűjtése 3400 pengő volt. A sárbogárdi Takaréknál folyószámlán nyert elhelyezést. Nagyon sok elesett bajtárs családjával, hozzátartozóival tartottam fent levelezést. Igyekeztem vigasztalást, megnyugvást szerezni a fájó emberi telkeknek. Nem csak lelkészi teendőimet végeztem el, de igyekeztem mindenben szolgálni, a bajtársi szeretetet tettel is megbizonyítani. Ha a helyzet úgy kívánta, ott voltam a küzdők között is. 1943. május 26-án a 18. honvéd gyalog pótezred parancsnoksága leiratban értesített, hogy harctéri szolgálataimért és az ellenség előtt tanúsított példás magatartásomért kormányzói Dicsérő Elismerést a hadiszalagon34 kaptam. Nem tettem mást, mint kötelességet teljesítettem hazám, embertársaim és Istenem iránt. Övé legyen a dicsőség, ki szolgáját erősítette, őrizte, védte! Gyülekezetem minden fronton levő tagjával leveleztem, és ma is, itthonról is fen<n>tartom a kapcsolatot. Mérhetetlen áldás egy lelkipásztorra, ha fronton szolgálhatott, mert ő maga is másképpen lát sok mindent, de őreá is más szemmel tekintenek hívei. Isten tegye méltóvá továbbra is az ő szerény szolgáját országa építésében! Győrszemere, 1943. június 30. Bende Gyula református lelkipásztor 34 Ez a Magyar Koronás Érem kitüntetés, melyet az államfő alapított 1923. június 19-én Gödöllőn a Magyar Érdemkereszttel egyidejűleg. 1939 májusától lehetett hadiszalagon, illetve kardokkal adományozni. KENYERES 2004.114-115.-572-
