Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Mezőföldi Egyházmegye

Mezőföldi egyházmegye

Ez az incidens egyházunkra nézve többféle szempontból előnnyel járt. Az új állatvásártéri részen a város rohamos fejlődésnek indult, s a rendszerint szegény reformátusság jelentékeny számmal helyezkedett el annak környékén. 1937. évben már az a kívánságuk merült fel, hogy építtessünk számukra imaházat haranglábbal vagy kis toronnyal. Az év őszén már gyűjtést indítottunk, mely ma is folyamatban van, s reméljük, néhány év múlva eredményre is fog vezetni, és lesz majd ott a külterületen egy újabb összejöveteli helyünk.

Az új polgármester alighogy megkezdte a városfejlesztési terv keresztülvitelét, sürgősnek találta a Budai úttól dél felé a református egyházi épületek kertjein keresztül megnyitandó új utcának a vasútállomásig való megnyitása előkészítését. Minthogy az érdekelt telektulajdonosok között egyházunk legnagyobb területtel volt érintve, engem kért fel, hívjam össze a háztulajdonosokat, és közöljem velük: az utcanyitás feltétele, hogy az úttesthez kívántató területet ingyen adják át a városnak. Elsősorban a presbitériummal tettem kísérletet. Eklézsiánkra igen előnyösnek ígérkezett az utcanyitás, s már évtizedekkel előbbre kérvénnyel sürgettük az akkori podestánál, hogy nyittassa meg. Egyértelműleg helyeselte is az utca megnyitását a presbitérium, de a kis értékű vizes kert területért 10-15 pengő térítési összeget kívánt ölenként. Erős csatát kellett megvívnunk. Szerencsémre Csapó István presbiter társam, aki emeletes háza révén ő is érdekelve volt, azonnal kijelentette, hogy a saját kertjét ingyen felajánlja, pedig az a városhoz közelebb fekszik, tehát értékesebb terület. Sok vitatkozás után a józan többség győzött, és egyházunk ingyen felajánlotta a városnak a mintegy 500 négyszögölet tevő útterületet. Az úton túl levő cirka 92 négyszögölért 10 pengő megtérítést kért a várostól ölenként. A polgármester a közgyűlésen például állította egyházunk eljárását, hírlapokban közöltette, s ekként próbáltuk meggyőzni a többi érdekelt telektulajdonokat. De sok kapzsi volt köztük, nyerészkedni igyekeztek. Sok-sok gyűlésezés után az látszott célszerűnek, hogy egyenként, külön- külön hatunk rájuk, és így a legmakacsabbakat sikerült legyűrnünk: senki sem kapott egy fillér kártérítést se az úttestért. Sőt az utca felől húzódó megfelelő kerítést is minden háztulajdonosnak magának kellett elkészítenie. De végre is örült mindenki a szép úri utcának. Egyházközségünk négy házának megmaradt külső kertjéből pedig 704 négyszögöl területű hat házhelytelket lehetett kihasítani. Ekkora területtel egy tulajdonos se rendelkezik, rendes körülmények közt is igen nagy értéket képvisel. Ez ideig sem el nem adtuk, sem be nem építettük. Más feladat várt ránk. Az állam elhatározta, hogy állami költségen újraépítteti az úgynevezett Budai utat, a Vörösmarty teret és a Széchényi utcát. A Széchényi utcában fekszik minden egyházi épületünk. Szent egyházunk díszesebb, renováltatott már 1932. évben. Az ósdi paplakás majd az új lelkipásztor igényeihez alkalmaztatva készíttessék el annak idején. Hanem az iskolaház hozassák rendbe, és a templomtól északra fekvő 16. számú ház alakíttassák által „kultúrház”-zá.

De miből? Pénzünk nem volt. Adósságra parádés építkezést okos gazda nem csinál. Bölcs tanáccsal szolgált dr. Csitáry G. Emil polgármester. Kezdjünk bele az építkezésbe, majd jut rá fedezeti összeg, csak tudjunk várni. Bizalmasan közölte, hogy a ciszterci rend új gimnáziumi épületet fog emelni hamarosan, s ehhez a-490-