Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye Auburnban folytattam. Oklevelemet megszereztem 1904-ben Auburnban, ez nosztrifikáltatott 1910-ben Budapesten. Kanadában misszionárius voltam a magyar telepeken,302 majd lelkész az Egyesült Államokban. Megszerveztem a buffaloi egyházat, a Franklin Furnace egyházat (itt vezetésem alatt templom épült), az Ashtabula-Conneaut-Fairport- i egyházakat. Mint a Konvent utazó lelkésze sok helyen végeztem szolgálatot.303 1912- ben jöttem haza. A kecskeméti egyházmegye utazó segédlelkésze let­tem, s mint ilyen, elsőnek lettem alkalmazva szórványgondozásra. Bejártam az egyházmegye összes szórványait Jászkisértől Óbecséig, a szórványokban élő hívekről, növendékekről pontos kimutatást készítettem, ez a munkám szolgált alapjául a kecskeméti egyházmegye további szórványmunkájának. Közben a kiskőrösi híveket fiókegyházzá szerveztem, mely gyülekezet azóta anyásítva lett. 1913- ban kazsoki adminisztrátor lettem, majd még ebben az évben megvá­lasztottak Felsőmocsoládon lelkésznek. 1915-ben Dunaradványba mentem. Ott az egyház történetét megírtam,304 és vezetésemmel új templom épült. 1927-ben jöttem Szapra. Itt a lakás újjáépült 1938-ban. A komáromi egyházmegyében voltam körlelkész, egyházmegyei aljegyző, je­lenleg egyházmegyei főjegyző, tanácsbíró, egyházkerületi képviselő vagyok. Szapon a fogyasztási szövetkezet elnöke vagyok 1927 óta, az Ármentesítő Társulat gátfelügyelője 1930 óta, a Református Világszemlét szerkesztem és kiadom 1931 óta. Megházasodtam 1918-ban. Feleségem Galambos Szeréna, néhai Galambos László rétéi lelkész leánya. Fiam, Béla 1919-ben született, a magyaróvári gazda­sági akadémia hallgatója; leányom, Katalin 1922-ben született, a budapesti ker­tészeti főiskola hallgatója. Csekes Béla magyar település) küldte Kovácsy Károly lelkipásztort. Ezen előadások hatására utazott Csekes Béla is Kanadába. PEIL 1901.78. Református Világszemle 1932/3.133-134. BARCZA-BÜTÖSI1991.238. 302 Kanadában a teológusok a nyári szünidőben különböző missziói telepeken dolgoztak a Misz- sziói Tanács alkalmazásában. így küldték Csekes Bélát is az „Otthon” elnevezésű magyar telepre. Az Otthon telepről és ott végzett munkájáról részletesen beszámolt a Református Világszemle I. évfo­lyamának 3. számában. Református Világszemle 1932/3.133-144. 3031908-ban missziói lelkészként működött Alphán (New Jersey), ezután alapította meg a frank - lini egyházat. Kuthy Zoltán esperes Phonesville-be (Pennsylvania) rendelte, itt két évig utazólel­készként működött. Innen a Konvent 1911 augusztusában Clevelandbe (Ohio) rendelte, de itt nem sok időt töltött, mert hazatért, s Kecskeméten vállalt szolgálatot. MAKAR 1966. 51. Szerkesztésében Világosság címen 1910-ben folyóirat jelent meg Philadelphiában Az Amerikában levő magyar nép érdekeit felölelő havi folyóirat alcímmel. DREK A. II. 214. 304 Csekes Béla Dunaradványról írt műve Reformátusok címen jelent meg 1922-ben Spitzer Sán­dor könyvnyomdájában Komáromban 48 oldal terjedelemben. DREK K. II. 3771.-360-

Next

/
Oldalképek
Tartalom