Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye Férjem szülei: néhai Juhász Pál nagysallói református esperes286 s Vargha Katalin voltak. Férjem Horvátországban, Pisanicán mint missziós lelkész működött öt évig. Innen Sallóba került, édesapja helyére. Sok szép, értékes, maradandó emléket szerzett az egyháznak. Két gyermekünk, Katalin és Pál most középiskolások. Férjem 1915-1939-ig működött Nagysallón. Mi a kegyeleti év után Lévára, majd ide, édesanyámhoz kerültünk. Komárom, 1943. XI. 29. Tisztelettel: özvegy Juhász Pálné Kerekes Józsefné lelkészözvegy (született Kelecsényi Klára) Özvegy Kerekes Józsefné, született Kelecsényi Klára vagyok. Születtem 1905. július 2-án Csúz községben. Édesapám Kelecsényi Kálmán földműves volt. Édesanyámat Piskó Máriának hívták. Szüleim vallásos és jószívű emberek vol­tak. Iskoláimat szülőfalumban végeztem. Betegségem miatt csak az elemi iskolát tudtam elvégezni. A boldogult urammal287 Csúzon ismerkedtem meg. Az apja református tanító volt Nagypeszeken. Az apját Józsefnek hívták.288 Az anyjának Varga Julianna volt a neve (ő Ipolypásztóról származott, ahol az ottani reformá­tus tanítónak289 volt a leánya). Az uram apja 1908-ban halt meg Nagypeszeken, az anyja pedig Ipolypásztón 1869-ben. Az urammal 15 évig éltünk Csúz község­ben. Onnét 1937. évben Komáromba kerültünk, ahol az uram még abban az évben meghalt. Szép és boldog családi életet éltünk. Házasságunkból öt gyermek szüle­tett (József 1923., Kálmán 1923., László 1926., Károly 1928., Julianna Klára 286 Juhász Pál nagysallói lelkész 1895-1906 között töltötte be a barsi egyházmegye esperesi tisz­tét. ZOVÁNYI1977.51. 887 Kerekes József 1863. február 10-én született Nagypeszeken (Hont vm.), apja Kerekes József, anyja Varga Julianna volt. Gimnáziumi tanulmányait Selmecbányán, a teológiát Pápán végezte 1884-1888 között. 1890-től Szentkirályszabadján, 1893-ban Vámoson segédlelkész, 1894-ben Alsó­örsön helyettes lelkész, 1895-1897 között pedig Vászolyon tanító-lelkész volt. Az 1897-ben Pápán tartott egyházkerületi közgyűlésen szentelték lelkésszé. 1897-től 1937-ig szolgált Csúzon. 1937. szeptember 15-én vonult nyugalomba, 1937. október 27-én hunyt el Komáromban. Kelecsényi Klára a második felesége volt, akivel 1922. szeptember 26-án házasodott össze. Első felesége Reinekker Ilona volt. DREL II. 259. a. 1938. 9. DREKK O. 394t. 262. TtREL I. 8. d. 6. Csúz. 1-5. Egyházkerületi Névtár. 1891. 100. 1892. 94. 1893. 103. 1894. 102. 1895. 105. 1896. 101. 1897. 42. 1898. 43. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház Névtára. 1937. 32. Pápai Református Kollégium értesítői. 1884/85.19,59.1885/86.55.1887/88.20. DPL1937.213. RÉZ-SÖRÖS 1923.114. 288 Kerekes József 1851-ben Farkasdon, 1854-ben Zselizen volt segédtanító. 1901-ig tanított Csúzon. 1851.17.1854.10.1863. 7. 1865. 7.1866. 6.186. 6.1873. 4.1874. 6.1875. 7. 1878. 6.1879. 7. 1880. 8.1882. 9.1884.10.1885.12. 1886.12.1887.13.1888.13.1889.19.1890.14.1891. 14.1892.13. 1893.14.1894.14.1895.15.1896.13.1897.12.1898.12.1899.13.1900.15.1901.17. 289 Varga István 1834-től 1848-ig Ipolypásztón volt rektor és jegyző. DREL II. 26. a. 1835. 4, 6. 1847. 3. DREL II. 26. b. 1834. 2.1835. 3.1836.1.1837. 6.1838.1.1839. 4.1840/41. 2.1841. 4.1843.1. 1844.3.1844/45.3.1847.1.1848.4.-354-

Next

/
Oldalképek
Tartalom