Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye

felnőtt, éltes férfiak is tagjai voltak, majd vegyeskar, később már csak a leányok kara énekelt. Ma már ezek sem igen akarnak énekelni. Eleinte felnőtt férfiak, házasemberek is szívesen vállalkoztak szavalásra, szólóéneklésre, ma már csak a fiatalabb leányokból és iskolás gyermekekből akadnak ilyenek. Estélyeink is megritkultak, ahogy csökkent az érdeklődés. Valamikor vezettem bibliai asz- szonykört, leánykört, de lassan ezek is megszűntek, mert el-elmaradoztak a tagok. Bizonyára énbennem is van hiba, nincs elég buzdító, kitartó energia bennem, de a mai korszellem is közrejátszik. Csak az anyagiak érdeklik az embereket. Ifjúsági egyletet nem vezettem. Amikor még fiatalabb voltam, jobbak voltak az erkölcsök, az ifjúsággal való külön foglalkozás még gyermekcipőben járt. Ma, amikor erre nagy szükség volna, korom és részben testi hibám (rossz hallásom) nem alkalmas az ifjúsággali közvetlen érintkezésre. A belmissziói munkákban mindjobban gátol hallásom fokozódó romlása. Ma már csak hallókészülék segítségével tudok emberekkel érintkezni. Az utánam jövő bizonnyal eredményesebb munkát fog végezni ezen a téren is.

Itteni működésem alatt nagyobb építkezés nem történt. A templomot közadakozásból - belül - megújítottuk, új vaskeretű ablakokkal láttuk el, igen szép és értékes úrasztali térítőt szereztünk, a második tantermet (Padányban) felépítettük, illetve a kultúrháznak épült nagytermet iskola céljára megvettük és átalakítottuk, a padányi és bögellői tanítói lakásokat nagyobb költséggel rendbe hoztuk. A lelkészlakáson egész ittlétem alatt csak annyi változás történt, hogy az irodahelyiséget még 1912-ben megnagyobbítottuk. Mindez természetesen nem sok, de hát én nem voltam úgy nevezett építtető lelkész. Ennek egyrészt az is az oka, hogy az egyháznak minden kiadását a kivetett egyházi adóból kell fedezni. Ez pedig elég magas, és emiatt minden rendkívüli kivetés, főleg a tehetősebbek részéről (!!!), ellenszenvvel fogadtatik. A templom és a lelkészlakás újraépíttetése az utódom feladata lesz. S ha tud buzgóbb hitéletet teremteni, s prudenciával tud forgolódni a gazdag és szegény hívek közti sokszor kirívó ellentétek, viszálykodások között, keresztül is fogja vinni, mert a gyülekezet tagjai egyébként nem rossz adófizetők, a kivetett adót megfizetik. Kevés adóhátralék szokott maradni.

A gyülekezetnek s ebből kifolyólag a lelkipásztornak is egyik baja az utóbbi időkben a két községnek: Padánynak és Bögellőnek társegyházi viszonya. Ebből időnként súrlódások származtak. A csehszlovák uralom alatt a tanfelügyelő folyton sürgette a padányi második tanítói állás megszervezését és a második tanterem megépítését. Ez nehezen ment, mert a bögellőiek egyesek izgatása miatt nem akarták vállalni a közös terheket. Mikor az ügy sürgetése kezdődött, leányaim még képzős növendékek voltak. Ha hajszolom a dolgot, úgy tűnt volna fel a nép előtt, mintha valamelyik leányom számára akarnék állást szervezni. Meg kellett várnom, míg lányaim elhelyezkedtek, hogy ne érhessen vád. De azért mégis a pap az oka, hogy fel kellett állítani a második számú tanítói állást, illetve a harmadikat, mert Bögellőn 1905 óta külön nyolcosztályú iskolánk van. De hát ez már így szokott lenni. Ez a lelkészi pálya egyik tövise, hogy a legjobb akaratot, a kényszerhelyzet szülte terheket is, helyzetet is a lelkész terhére írják.-324-