Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye nádasdladányi parasztszülők gyermeke volt, de anyám és rokonságom révén méltán elmondhatom azt, hogy ároni családból származom. Magamat és két leányomat (kik szintén lelkészek nejei) nem számítva 15 lelkész neve él csalá­dunk emlékezetében anyai nagyatyámig visszamenőleg. Elemi iskoláimat szülőfalumban, Takácsiban végeztem. Csak négy osztályt jártam a falusi iskolában. Azután egy évig, akkori szokás szerint, cseregyerek lettem Zurány, Moson megyei németajkú községben. Ennek a cserének azonban vajmi kevés hasznát láttam, lévén ugyanis ott azon időben több magyar csere­gyermek és a falu népe is eléggé beszélvén a magyar nyelvet, inkább magyar nyel­ven beszéltem, s így nem sok ragadt rám a német nyelvismeretből. Német nyelv- ismeretem ma is csak annyi, amennyit a gimnáziumban szereztem, és - mint fiatalabb lelkész - polgári iskolai magántanulók tanításával bővítettem. 1890. őszén az ősi pápai kollégium tanulója lettem. Csak közepes tanuló vol­tam, amit részben a gyenge elemi iskolai tanításnak is köszönhetek. 1898. június 22-én tettem érettségit Pápán elégséges eredménnyel. 1898 őszén szülőim és magam óhajára is a pápai teológia hallgatója lettem. Első lelkészképesítő vizs­gámat 1902. szeptember 11-én tettem le Pápán jó eredménnyel, a másodikat 1903. szeptember 9-én jeles eredménnyel. Már mint negyedéves teológus exmittálva lettem Bállá Endre nagybeteg csetényi lelkész221 mellé segédlelké­szül.222 1902. szeptember 12-től 1903. szeptember 10-ig Takácsin, atyám mellett voltam segédlelkész. A második lelkészképesítő vizsga letétele után lementem Tótszentgyörgyre (belső-somogyi egyházmegye) helyettes lelkész s egyben he­lyettes tanítónak, s ott voltam 1904. május 15-ig. Ezen rövid idő is emlékezetes maradt reám nézve, mert ott lakott a faluban a homoszexualitás bűne miatt állá­sától felfüggesztett (később elmozdított) Fáncsik János lelkész,223 aki sok bosz­221 Bállá Endre 1865. június 6-án született Adásztevelen, apja Bállá Gábor lelkész, anyja Kossá Mária volt. 1888-ban szentelték lelkésszé, önéletrajzát nem írta be az egyházkerület anyakönyvébe. 1887-1888 között Adásztevelen, 1888-1889 között Nyárádon, 1889-1890 között Kéttornyúlakon segéd-, 1890-1891 Dudaron helyettes, 1891-1892 között Noszlopon segédlelkész volt. 1892-1930 között szolgált Csetényben megválasztott lelkészként. 1943. szeptemberben 79 éves korában hunyt el. Tabajdon temették el. DREL1.1. u. Adásztevel. 26. Csetény. 4-5. DREKK O. 394t. 248. TtREL I. 8. d. 8. Kéttornyúlak. 2. Egyházkerúleti Névtár. 1888. 67. 1889. 72. 1890. 82. 1891. 76. 1892. 74. DPL 1943.199. TÓTH 1927.14,28,43,69. 222 Szekeres László 1901. szeptember-december hónapokban volt segédlelkész Bállá Endre lel­kipásztor mellett. DREL 1.1. u. Csetény. 4-5. 22í Fáncsik János 1854. május 12-én Szilasbalháson (Veszprém vm.) született, apja Fáncsik Ist­ván szegény földműves, anyja Zsinka Katalin volt. Tanulmányait Szilasbalháson, majd Pápán végez­te, ahol érettségi vizsgát is tett. A teológia I. évét a pesti teológián, a II. évet Pápán végezte. Ezután katona lett, részt vett az 1878. évi boszniai háborúban. A teológia III. évét Baselban (SZÖGI 2001. nem ismeri!), a IV. évet pedig Edinburghban végezte. 1881-től 1890-ig Brekinszkán végzett lelkészi munkát. Az 1888. évben Pápán tartott egyházkerületi gyűlésben szentelték lelkésszé. 1890-1895 között Nemeskisfaludon, 1895-1898 között Naszályon szolgált, majd 1901-1903 között missziói lelkészként működött Tótszentgyörgyön. Felesége Máté Gizella volt. A somogyi egyházmegye fe­gyelmi bírósága az 1903. szeptember 2-án tartott ülésén véglegesen megfosztotta lelkészi hivatalától. DREL 1.1. u. Nemeskisfalud. I. 3. II. 33. Tótszentgyörgy. 20 (álláscserével távozott!). DREL II. 138. a. 1903. 57-61. DREKK O. 394t. 240-241. SZABÓ 1929. 79, 275. BECK 1935. 22 (Tótszentgyörgyön 1902-1905 között!). TÍMÁR 1993.35.-319-

Next

/
Oldalképek
Tartalom