Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Drégelypalánki Egyházmegye

Drégelypalánki egyházmegye keresztapja, stb. volt érdekeltje. Keresztesi Sándornak a lánya férjhez készült, pedig Eperjesi Béla segédjegyző <a> vőlegénye volt. A fegyelmi vizsgálat alatt a balmazújvárosi református lelkész, nagytiszteletű Szabó Antal40 volt a szakértőm, napidíjba 25 pengőt fizettetett velem. Molnár Miklós40 bákai református lelkész Mudri Nagy István45 46 47 gemzsei református lel­késszel rendbe hozza házasítási ügyem, és saját hintájába fogva jött értem, de nem talált, mert Nyírkárász és Nyírmada terrort Ígért a lelkipásztorért, és így minden megbukott a renitentián. Ugyanígy szenvedtek Fekete Sándor, Szabó Lajos, Andor Z., Nagy Sándor tanulók is, de lenyelték, és nem ment oly vastagon, mint ellenem, a Bedőék attakja, kisebb volt a hozam! Őket is ellenem szították, azt tudja az egész tájék, hogy a Bedői, a nyírmadai összefogás a nyírkarászi belhivatalnokok kicseréléséért történt, azért, hogy megfelelő jönne helyökbe nekik „Stróhmanként”. Én felvettem a keresztemet és a lefelé fordított tegzemet, és onnan Márama- ros-Visk-Tiszasas-Almosd-Füzesgyarmat-Békésszentandrás-Szatmárcsekén át eljutottam az Inczédi Márton református lelkész48 által megígért Jóreménység fokára: „Egressy Imre lelkipásztor49 nyugdíjba, majd beteszünk oda”: 1913. ápri­lis. És mikor a választás ideje elérkezett, még a candidátióból is ki akart rekesz- teni nagytiszteletű drága emlékű feledhetetlen kedves Kovács Lajos esperes úr50 által, aki a főtiszteletű dr. Balthazár úr előtt is talpra állt értem. Gálád irigység szülte gyűlölségen a főtiszteletű püspök úrtól visszautasított postulatiomat, ruhasegélyemet a nagytiszteletű úr saját maga küldte, vitte fel a püspök úrhoz, és Mózes anyjaképpen kezelte eltaposott ügyemet a Fáraónál, a Fáraó lánya pedig, a női sympathia örök Pharós tűzpontja,51 maga ajánlkozott Mózes {...}52 s nekem a meghurcolt árva-ártatlan nyomorúságomban a júdási átok, az ego centripetális paroxismusok alóli kiszabadításomra.53 Úgy-e? íme sem az eszme, sem az ember 45 Szabó Antal 1911-1912-ben az alsó-szabolcs-hajdúvidéki egyházmegye pénztárnoka és a bal­mazújvárosi német egyházközség lelkésze volt. Egyetemes Névtár 1911.1.25. II. 13.1912.196,198. 46 Molnár Miklós 1855-ben született. 1911-1912-ben bákai lelkész volt. Egyetemes Névtár 1911. II. 113.1912.232. 47 Valójában Gesztelyi Nagy István, aki 1852-ben született, és 1911-1912-ben valóban gemzsei lelkész volt. Egyetemes Névtár 1911. II. 54.1912.232. 48 Inczédy Márton 1911-1912-ben vámosoroszi lelkész volt. Egyetemes Névtár 1911. II. 184.1912. 268, 272. 49 Egressy Imre 1846-ban született. 1911-1912-ben még nemesborzovai lelkész volt. Egyetemes Névtár 1911. II. 122.1912.270. 50 Kovács Lajos 1913-1919 között a szatmári egyházmegye esperese és szatmárnémeti lelkész volt. Egyetemes Névtár 1913-1915.175,176,178. ZOVÁNYI1977.580. 51 Fárosz (Pharos): az ókori egyiptomi Alexandria kikötőjének bejáratánál levő sziget, és a ráépí­tett torony neve. A világítótorony egyike volt az ókori világ hét csodájának: magassága több mint 110 m volt, még a XII. században is állt. A szó átvitt értelemben jelzőfényt, tájékozódási helyet vagy pon­tot jelent, amihez a szóban forgó dolog helyzetét, irányát viszonyítani lehet. 52 másújnak ? Értelmezhetetlen. Utalás Mózes születésének körülményeire: anyja kénytelen volt kitenni egy kosárban a Nílus­ra, hogy a fáraó katonái ne mészárolják le. A gyermeket a fáraó lánya találta meg és nevelte fel ottho­nában, dajkául pedig - tudta nélkül - a gyermek valódi anyját fogadta fel (2Móz 2,1-10).-186-

Next

/
Oldalképek
Tartalom