Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Barsi Egyházmegye

Barsi egyházmegye

Nagyölvedről 1914. III. 12-én költöztem Zselizre segéd és egyben helyettes lelkészi minőségben. Az anyásítás - illetve az anyaegyház jelleg 183 év, 9 hó és 13 nap elteltével - újra valóság lett 1914. év május hó 5-én, amidőn is főtiszteletű Czeglédy Sándor, akkor nagysallói református lelkipásztor és dr. Tóth Sándor egyházmegyei tanácsbíró, egyházmegyei kiküldöttek jelenlétében s általuk tartott gyűlésen az időközben Újbarsra helyezett Konta Dezső segédlelkészt a zselizi református egyház presbitériumának 1914. IV. 13-án Rácz Béla itt működő segédlelkész által tartott gyűlésének egyhangú határozata alapján a választó közgyűlés is „meghívás útján egyhangúlag a zselizi református egyház lelkészének választják és jelentik ki”.

1914. május 24-én történt a lelkészbeiktatás Patay Károly református esperes és Molnár Gyula volt garamszentgyörgyi református lelkipásztor egyházmegyei képviselők által.

„Elnöklő Esperes szeretettel üdvözölte az egyházi elöljáróságot, s örömének ad kifejezést a maga és az egyházmegye nevében ezen ősrégi, érdemes és népes gyülekezetünk élettörténetének fontos és nagyjelentőségű mozzanata, az anyásítás felett. Szívből óhajtja az egyházmegyével együtt, hogy a hívők buzgóságával, az Istennek édesatyai kegyelme alatt fejlődjön, emelkedjék a virágzás magas fokára, és mint egyházmegyénk 4-ik városi gyülekezete szolgáljon egyházmegyénk és hitfelekezetünk díszére, büszkeségére.” „Bejelenti, hogy a gyülekezet új lelkészét: Konta Dezsőt a gyülekezet összes tagjainak, elöljáróságának és nagy közönségének jelenlétében állásába beiktatta, helyének elfoglalására, valamint a rendes lelkészt megillető jogoknak és kötelességeknek teljesítésére felhatalmazta. Patay Károly saját kezűleg, Molnár Gyula saját kezűleg”, és a hitelesítők a jegyzőkönyvvezetővel aláírták.

(Megjegyzés: Patay Károly volt esperes urunk már elhunyt. Molnár Gyula volt garamszentgyörgyi lelkész testvérem pedig ez idő szerint kenesei református lelkipásztor, az idézet eredetiről másolat.)

Zselizre történt megválasztásomkor még lelkészlak sem volt. Amit a filiát gondozó garamvezekényi lelkipásztor testvérem, immár néhai gávai L. Juhász József e célra megvásároltatott, el is adatta. Az okot és célt nem rögzítem le.

Isten különös kegyelmét tapasztaltam, hogy a mezőváros legszebb helyén szinte parókiának praedestinált házat és beltelket megvehettük az első világháború vad forgatagában lelkipásztori otthonul. Nem volt kicsi az összeg, melyet fizetni kellett, de az újra anyaegyházzá vált zselizi református egyház tagjai örömmel viselték a vételi, majd pedig az óriási födélfedés adóterheinek terhét.

Lelkészlak vétel, a helyzet kényszerítette terhek viselése mellett az első háborúba elvitt harangok helyett mihamar újakat szerez a hívők áldozatkészsége, sőt mi több, az éneklés megjavítása érdekében lelkipásztor által szervezett s vezetett énekkar s dalárdák szereplésének hatása alatt, szinte órák alatt egybegyűlt egy »joggal kicsiben hangversenyorgonának vételi költsége”.

Egyéb, szinte csodálatra méltó áldozatkészség megnyilvánulása talán nem is tartozik e jelentéstételt váró Főhatóság érdeklődési körébe, mindazonáltal szerényen megjegyzem, hogy a szinte minden tekintetben példás magatartást tanú-170-