Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Veszprémi Egyházmegye

Veszprémi egyházmegye

Elemi iskoláimat részben Amerikában, részben a somlóvecsei elemi iskolában végeztem, utána V-ből mentem a pápai református kollégiumba 1924 őszén. Itt is érettségiztem 1932-ben jeles eredménnyel. Mint szegény diák számos kedvezményben részesültem, ötödiktől kezdve terítő voltam. Mindig hálás szeretettel gondolok vissza a pápai Alma Máterre! 1932 őszén beiratkoztam a pápai református Teológiai Akadémiára elsőéves hallgatónak. Hogy őszinte legyek, a hivatásérzet sokkal kevésbé motiválta ezt a lépést, mintsem az a körülmény, hogy a 30-as évek elején szinte lehetetlenségszámba ment a fiatal értelmiség elhelyezkedése. A teológiát több-kevesebb szorgalommal 1936-ban fejeztembe, amikor is 1936 őszén jó eredménnyel kápláni vizsgát tettem. Utólag visszanézve teológus életemet meddőnek, gyümölcstelennek kell bélyegeznem. Az előmenetelem, ha nem is volt színjeles, de az általános jeles mértékét általában megütötte. Ifjúsági munkákban éltem ki magamat elsősorban, így jegyzője, pénztárosa s két éven át elnöke voltam a Képzőtársaságnak. Még kollégista koromból átvettem és kiépítettem a pályatételek iránt való agilitásomat, s hetedikes gimnazista koromtól IV. éves teológus koromig bezárólag számos pályadíjat megnyertem, amint ezt a főiskola évkönyvei igazolják. Kápláni vizsgámat letéve mint várakozási állományban lévő kisegítő segédlelkész - a pápai református egyházba bekebelezet- ten - dr. Pongrácz József professzor, főiskolai könyvtáros oldalán működtem 1936. szeptember 15-től december 11-ig, amikor is Tatabányára neveztettem ki a beteg lelkipásztor89 mellé ideiglenes kisegítő segédlelkésznek. 1937. február 1-ig terjedő megbízásom lejárván, március 1-ig terjedően mint rendelkezési állományban lévő segédlelkész Somlóvecsén voltam a szüleimnél, a csöglei anyaegyházba bekebelezetten. 1937. március 1-én Nagyvázsonyba helyeztettem helyettes lelkészi jog- és hatáskörrel felruházottan. Ebben a minőségben 1938. december

26-ig dolgoztam, amikor is egyhangú meghívással lelkipásztorrá választattam, miután 1938 őszén jeles eredménnyel megszereztem a második lelkészi oklevelet. Beiktatásom 1939. január 15-én volt, a beiktatást Szilassy Sándor magyarbarnagi református lelkipásztor végezte. 1939. október 11-én szenteltek fel Pápán.

Kezdeti küzdelmeimről, tusakodásaimról, hivatásérzetem átmódosulásáról gyakran beszéltem írásaimban. Semmi értelme, hogy nagyképű kijelentéseket tegyek az iramról és az eredményekről, Isten számos lehetőséget, elszalasztott alkalmat tart számon! Sajnos, a gyülekezet 80 lelkes létszáma, s maga az a tény, hogy csupa, a kárunkra reverzálist adó napszámosok alkotják az eklézsia „zömét”, lehetetlenné teszi - a mostani világválságban különösen -, hogy az előttünk álló lelkészlak- és bérházépítkezésünket foganatosítsuk. Egyébként is lelkipásztori kötelességemnek tartottam, hogy elsősorban Isten háza legyen rendbe hozva, s csak azután jöjjenek sorra a lelkész anyagi életéhez tartozó dolgok. 1937 óta harmóniumot szereztünk, irodai tárgyakat, Nagyvázsonyban teljesen átrenovál- tattuk a templomot, a társegyház Nemesleányfaluban haranglábot építettünk. A

891932. január 1-től Vargha Károly szolgált a tatabányai gyülekezetben. TtREL I. 8. d. 11. Tatabánya. I. III. 1-2.-1015 -