Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Veszprémi Egyházmegye

Veszprémi egyházmegye

kapván, magánúton tanfolyam után végeztem el. Érettségiztem 1919 márciusában egy héttel a gyászos proletárdiktatúra kitörése előtt.

Érettségi után hazamentem Litérre. Beletemetkeztem a földműves munkába. Nem akartam tudomást venni azokról a borzalmakról, melyek szerte az egész országban történtek. Mire vége lett a kommunizmusnak, készen volt bennem az elhatározás, és beiratkoztam a pápai teológiára, ahol különösen két professzor hatása alatt éltem. Az egyik Ceglédi Sándor, a másik néhai Vass Vince.

A teológia elvégzése után hitoktató segédlelkész voltam Balassagyarmaton

1923. november 11-től 1925. augusztus végéig. Azután Szentkirályszabadján segédlelkész 1926. április 1-ig. Balatonkövesden 1927. február 16-ig. Királyszentistvánon helyettes lelkész május 15-ig. Vörösberényben ugyanazon év október 27-ig segédlelkész. Ettől 1929. január 17-ig Papkeszin, majd szeptember 1-ig ismét Balatonkövesden szolgáltam. Egy tanéven Balatonudvariban tanító-káplán voltam. Innen nyertem meghívást rendes lelkésznek 1929 novemberében Iszkaszent- györgyre. Állásomat azonban csak 1931. március 12-én foglalhattam el özvegyi év miatt. Addig Vilonyán helyettes lelkész és Alsóörsön esperesi káplán voltam. Ez idő alatt 1930. október 22-én nősültem. Feleségem Balatonkövesdről való, négy polgárit végzett polgárlány. Neve: Balogh Karolina.

Iszkaszentgyörgyön hat évet töltöttem olyan gyülekezetben, mely templomlátogatásáról és szép egyházi életéről híres. Itt született Magdolna leányom 1931. december 20-án, és Béla fiam 1935. július 30-án.

1936 novemberében a szomszéd mohai gyülekezet hívott lelkipásztorának. Bár a gyülekezetemet nagyon sajnáltam otthagyni, mert tudtam, hogy olyan gyülekezetét nem kapok többet, mégis a vasútállomás, mely alkalmat ad arra, hogy gyermekeimet bejárással taníttathassam Székesfehérváron, arra késztetett, hogy a meghívást elfogadjam.

1937. január 1. óta itt szolgálok Mohán. Bár mindent megpróbáltam már, a belmissziói munka minden ágában munkálkodtam, mégis nem tudtam olyan eredményt elérni, amilyent szerettem volna. Mohán nem divat templomba járni. Ezzel a felfogással küzdők évek óta eredménytelenül. Bár átlagosan körülbelül 80-an járnak vasárnaponként a templomba, de milyen kevés ez a 330-as lélek- számhoz viszonyítva! Most meg különösen elszoktak a templomtól, hogy 1943. február 3-tól szeptember 1-ig tábori lelkészi szolgálatot teljesítettem. Bár helyetteseim mindent elkövettek, hogy mindenek szépen és ékesen történjenek,88 mégis az állandó jelenlétem hatását nem tudták pótolni. Isten segítségével most újra itthon vagyok, akit kérek, hogy adjon továbbra is módot és alkalmat, hogy nagyobb eredménnyel munkálkodhassak az 0 szőlőjében.

Moha, 1943. szeptember hó 29-én.

Pőcz István református lelkész

88 lKor 14,40-1013 -