Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012)
Források - 2. I. sz. lelkészi anyakönyv
tovább többé már nem jogi, papi tanulmányi pályámat. A’ vesztett éveket kipótolandó a’ papi tudományok egy részét magánosán tanulmányozván magán vizsgálat elé állottam, egy évet pedig mint rendes theologus végezvén a’ papi pálya tanulmányait bevégeztem. A’ következő évben á fő tiszteletű iskolai igazgatóság által a’ költészeti osztály vezetésére fölszóllítatván, mint költészeti tanító egy évig ott működtem. Ennek lefolytával 1851 ben Somogy megyébe a’ belső somogyi evangéliumi reformált egyházmegyébe segéd lelkésznek mentem, s a’ szennai evangéliumi reformált gyülekezetnél atyám, Körmendy Sámuel mint oda való lelkész mellett alkalmaztatván az egyház- megyei vizsgálatokat 1852. év őszén Kálmáncsán letevén önképzésem végett azonnal Pestre mentem, s mintegy 5 havi ott létei után Somogyba visszajővén 1853. év november 20. Komáromban a’ superintendentialis vizsgálatokat is kiállottam, s á papi hivatal folytatására a’ szent lélek segélyül hivása mellett fölavattatván mint rendes segéd lelkész még folyvást Szennában működöm. Patay Káról születtem Barsban Nagy Baracskán 1825lk esztendőben. Selmeczi oskoláim után 1842lk évben Pápára száltam, ’s 5 évi ott létem után, megfutottam tanulási pályámat. 1847lk évben oskoláim végezte után Tóth Megyeren tekintetes Thaly Antal mostani császári királyi kormány biztos urnái 2 évi nevelőskedés után Nagy Peszekre Hont megyébe segédül rendeltettem, ’s az egyházmegyei 1852,ki tavaszon letett czenzúra utánn 1853d év november 21én tartott egyház kerületi gyűlésen felszenteltettem Komáromban. Bátky István magam kezével oroszii rendes lelkész. Születtem Kocson, tanulási pályámat végeztem Pápán, honnét 1839^ tavaszon Kamocsára mentem iskolatanitónak, hol három évet töltvén mentem káplánnak a’ barsi egyházmegyébe, hol 4-5 évi káplánságom után rendes lelkésszé lettem, ’s 1853k‘ november 21én Komáromban fölszenteltettem. 1854m évi november hónap 27 és következő napjain Pápán tartatott egyházkerületi tanácskozmány alkalmával következő új lelkészek avattattak fel, s írták be saját kezűleg neveiket: Ecsy Péter születtem Szapon Győr megye 1824. Januar 6. 1835/6. évben a’ pápai református főtanodába a’ második nyelvészeti iskolába jöttem. 1840,k évben a’ posonyi Ágostai lyceumba mentem. 1842lk évben ismét á pápai főiskolába jöttem. 1842/3-tól 1845/6-ig a’ becsvölgyi reformáta ekklésiában iskolatanítóságot viselve tovább folytatám pállyámat 1849/50benn a’ darányi református ekklésia iskola tanitőjává lettem. 1853/4-ben a’ nagy korpádi ekklésiában segédlelkészi hivatalt folytattam. 1854. Februarius 5. óta á segesdi református ekklésiában segéd lelkész vagyok. fa 164 fa