Köblös: „Processus visitationis”. Torkos Jakab egyházlátogatása 1747-ben - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 11. (Pápa, 2011)
Az 1747. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv - II. A jegyzőkönyv tartalmi elemzése
A rekatolizációs tervek megvalósításának a Dunántúlon gátat szabott az általános munakerőhiány, amelyet a Rákóczi-szabadságharc lezárulása után folytatódó betelepítések sem tudtak teljesen orvosolni. A katolikus egyházszervezést a kis közösségek gyenge anyagi ereje éppúgy lassította, mint a paphiány. Bíró Márton ott tudott igazán sikeres lenni, ahol püspöki, földesúri s főispáni hatalmát kombinálva tudta fölhasználni. A református közösségek sorsa ellenálló képességüktől függött: ha hosszú távon kitartottak, s megfogyatkozva megérték a türelmi rendelet (1781) kibocsátását, a szomszédos közösségekkel összefogva újrakezdhették az egyházszervezést. Az üldöztetés pozitív hatásának tekinthető, hogy megedzette a közösségeket: növelte belső kohéziójukat, erősítette vallási identitásukat. Az 1747-ben felmért gyülekezetek és térségek között jelentős különbségek vannak. A veszprémi egyházmegyében minden anyaegyházban volt lelkész, s az anyaegyházak többségében (Henye, Szőlős és Udvari kivételével) működött tanító. A Balaton-felvidék (Zala vm.) kis közösségeiben: Szőlősön (Balatonszőlősön), Udvariban (Balatonudvariban), Henyén (Balatonhenyén) nem fogadtak tanítót. A gondnoki tisztség nem tekinhető állandónak: név szerint csak Szentgálon (itt két személyt), Veresberényben és Udvariban nevezték meg a kurátort, másutt (Alsóörsön, Vámoson) a vizitáció során nevezték ki, a többi egyházközség vezetői csak ígérték, hogy választani fognak. Köveskálon annyit jegyeztek meg, hogy kurátor nincs. Pécselyen szintén, ahol korábban volt, de elhunyt, s tisztsége betöltetlen maradt. A Tokaji Pál esperes vezette peremartoni egyházmegyében szintén kedvező volt a helyzet: minden egyházközségben volt lelkész, s működött tanító. Csupán Kiske- sziben (Fejér vm.) nem volt iskola. Kiskovácsiban a levita végezte a lelkészi és tanítói teendőket. Kurátort név szerint csak Simontornyán, Szilason és Mezőszent- györgyön említenek, a többi helyen a „curátort tésznek” vagy más hasonló megjegyzéssel csupán ígérik, hogy a jövőben választani fognak. A belső-somogyi egyházmegyében jóval sötétebb a kép: az anyaegyházakban van lelkész, de a tanító „ritka madár”; iskola elvétve működik. Szegények az eklézsiák és rendetlenek, klenódiumaik is hiányosak, gyenge minőségűek. Kurátor csak Szilváskisfaludon van. Különös, hogy a presbitérium tagjait sehol sem említik. Csupán a „presbyterium publicáltatik” vagy más rokon értelmű kifejezéssel találkozunk. Az egyházlátogatást elemző Szabó György ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a „meglátogatott gyülekezetek jelentős részében már működik presbitérium, azt „publikálják”, kihirdetik. A kurátorság ugyancsak megvan már, de mindez még nem általános.”168 A presbitérium történetének vázlatos áttekintése azonban más megvilágításba helyezi ezt az értelmezést. akarják.” Azt is nehezményezi, hogy a lakosok „a kisdedeknek istenes nevelésére és tanitássára alkalmatos magyar oskola mesteren magok hatalmával kiadván, helyében magok tudatlan németh lakáját eröszakossan hé teszik.” Bíró Márton levele gr. Zichy Istvánhoz. Sümeg, 1748. június 14. VÉL 39/b. Protocollum episcopale III. 429-431. 168 SZABÓ 1990.51. [45]
