Köblös: A Pápai Református Kollégium diákjai 1585-1861 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 9. (Pápa, 2006)
Források 1585–1860
100 Bevezető tanulmány A városba csak külön rektori engedéllyel, a senior tudtával mehettek ki a tanulók. Ha a tanítványok templomba vonultak, vagy engedéllyel a városba mentek, párosával vagy csoportosan közlekedhettek. Míg a bentlakók egymást folytonosan ellenőrizték, a városban lakók nagyobb szabadságot élveztek, de az esküdtek őket is figyelték. Az erkölcsös magaviseletét szállásadóik is megkövetelték tőlük, hiszen botrány, büntetés, kicsapatás esetén könnyen eleshettek szobakiadásból származó mellékjövedelmeiktől. Az iskola vezetésének külön gondot okozott, hogy az albérletben lakók száma és aránya egyre nőtt, s jóval meghaladta a bentlakókét. A magántanítás mellett az énekkar, a Cantus fellépései is a zártságból való kimozdulást jelentették. A latin, majd magyar nyelvű törvények kisebb és nagyobb (díszesebb) temetést is megkülönböztettek. Ezek lehettek helyben vagy vidéken. A szertartás után az énekkar tagjait is megjutalmazták és megvendégelték.329 A tanév november elején kezdődött, s augusztus közepén, Szent István napja táján közvizsgával zárult. Az első félév végét a márciusi examenek jelentették. A sátoros ünnepek alatt rövid szünidőre hazamehettek a diákok, de a törvényekben megszabott határidőig vissza kellett érniük. A törvények tiltó rendelkezései rávilágítanak arra, hol és mikor történtek vagy történhettek normasértések. Az együvé zárt, más-más társadalmi osztályhoz és különböző korosztályhoz tartozó ifjak a kollégiumi igazgatóság joghatósága alá tartoztak, kihágásaikat sem a városi, sem a vármegyei tisztviselők nem büntethették. A kollégiumi autonómia sajátos rendi öntudattal párosult, amely külsőségekben (öltözet, hajviselet) éppúgy megmutatkozott, mint a nemesi mentalitáshoz kötődő magatartásban. Ezt kifejezték úgy, hogy a deákok engedély nélkül kimaradoztak, kocsmáztak, a kávéházakat, színházi előadásokat látogatták. Gyakran verekedést kezdeményeztek az általuk lenézett iparoslegényekkel, parasztokkal. A kisebb, inasi feladatokat ellátó szegényebb diákokat szolgának tekintették, s durván bántak velük. Egyesek az istentiszteletről is el-elmaradoztak, hanyagul tanultak; mások kifecsegték az iskolai titkokat, amiért éppúgy vesszőzés járt, mint a város önkényes elhagyásáért.330 Legsúlyosabb vétségnek a lázadás szítása, illetve a lázadásban való részvétel volt, melyet keményen tiltottak. A XIX. században ritkán fordult elő diáklázadás, ami részben annak köszönhető, hogy valamelyest csökkent a fegyelmezés szigora, s a tanárok iskolán kívüli művelődési lehetőségekkel (lapszerkesztés, olvasótársaság, képzőtársulat, a Pápai Kaszinóba tanítványaik bevitele) megfelelően le tudták kötni a tanulók fölös energiáit. 329 Az alumnusoknak kötelező volt részt venni a temetéseken. Néha egy, máskor három vagy öt, jelentős patrónus temetésén viszont tizenhatan is énekeltek. Ok 1795 után fáradozásukért az alumnusok pénztárából fejenként 2-2 krajcárt kaptak. Később ez az összeg emelkedett, de csekély maradt. DREKK 0.1026. Az alumnusok lajstroma és pénztáruk számadásai 1795-1823. 179. 330 DRELI. 7. „Eskütti Összeülés (Confuxus) Jegyző Könyve” 1845-1846. Egy-egy ülésen az idézést, templomot és leckét mulasztottakat; „kézikönyv [tankönyv] nélkül szükölködőket”, a kollégiumból kimaradókat, vagyis „törvényes időn túl kóborlókat”, a templomban rendetlenkedőket, káromkodókat, magántanítást mulasztókat, illetlen magaviseletűeket, falra firkálókat, adósokat, táncmulatságba, színházba, kocsmába kimerészkedőket és más bűnösöket vették számba az esküdtek, hogy őket az „iskolai szék” elé idézzék. Többek idézését egyik-másik professzor rendelte el. A kollégiumigazgató is külön jegyzőkönyvet vezetett a törvénysértőkről. DRELI. 7. „Igazgatói könyv” 1842-1843.
