Köblös József: A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XVIII. század elején - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 8. (Pápa, 2005)
A közölt forrásokról
68 Ezért, mielőtt följebb említett Ő Szentséges Felségéhez eme kérvényüket alázatosan benyújtanánk, fentírt indokaikat azon céllal közöltük feljebb címzett uraságaitokkal, hogy egy rövid határidőn belül, miután meghallgatták az előbb említett gróf urakat vagy azok megbízottait, igaz tudósításukat ne késlekedjenek nekünk minél előbb fel- küldeni ugyanezekkel kapcsolatban, legfőképpen pedig 1. hogy vajon a gyakran emlegetett gróf urak az egész gyakran említett Pápa mezővárost korlátlan földesúri jogon birtokolják-e? 2. Azok a telkek, melyeken a fentnevezett imaház és iskoláink vannak felépítve, eme korlátlan földesúri joghatóságnak vannak-e alávetve? 3. és hogy vajon a nem oly régen lecsendesített magyarországi belső mozgolódások idején hogyan is erősítették meg magukat ugyanezen helvét hitvallásnak elkötelezettek? ezenközben pedig ugyanezen uraságaitok engedélyezhetik ezen együvé összejönni akaró pápaiaknak az imaházon kívül és külső emberek részvétele nélkül magán vallásgyakorlatukat. Melyeket, ami a többit illeti, stb. Kelt az ausztriai Bécsben, március 21. napján, 1719-ben. Feljebb címzett uraságaitoknak szolgálatára igen készségesen N. N. kancellár, és a Magyar Királyi Udvari Kancellária többi tanácsosa Mednyánszky538 saját kezűleg Veszprém megyének a pápai kálvinisták szabad vallásgyakorlatának eltörlése ügyében válaszoljuk, és ugyanezekkel az éppen most említett nemkatolikusok kérvényét tájékoztatásképpen közöljük. 8. 1719. március 21. A kancellária mellékelve megküldi Esterházy József és Ferenc grófoknak a pápai reformátusok szabad vallásgyakorlatuk biztosítása érdekében benyújtott kérvényét, hogy újabb érveiket idejében előadhassák. Fennmaradási forma-, az irat eredeti fogalmazványa. Lelőhely. MÓL, Magyar Királyi Udvari Kancellária Levéltára. A 35. Conceptus expeditionum N° 108. (Ex mart. 1719.) Kiadás, regeszta: — Comitibus Josepho seniori et Francisco juniori Eszterházy. Illustrissimi domini comites nobis observandissimi! Salutem et servitiorum nostrorum paratam commendationem! 558 558 Mednyánszky István kancelláriai tisztviselő a Trencsén vármegyei mednyei és medgyesi Mednyánszky nemesi (1688-tól bárói) család sarja. 1705-től a Magyar Királyi Udvari Kancellária írnoka és esküdt jegyzője. Meghalt 1720. szeptember 20-án. MÓL, Magyar Királyi Udvari Kancellária. A 79. Index individuorum cancellariae. 1. köt. M betű. NAGY 1857-1868. VII. 382-385. KEMPELEN 1911-1932. VII. 139.