Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Források a Hunkár-család történetéhez

Ej van. Csendes, borús éj. A holdpásztor nem őrzi csillagnyáját. A szél csak el­vétve lengeti a szolgagyőri, ős Biró-kastély tetejéről búsan lelógó fekete zászlót. Ma temették a kastély ősz úrnőjét, Biró Jánosnét, született Zichy Klárát. A kastély egye földszinti termében ülnek a gyászoló család tagjai, búslakodnak vagy tán osztoznak a hagyaték fölött. Az asztalfőn ül a megboldogult egyetlen fiúgyermeke,573 Biró Farkas.574 Mellette foglal helyet nővére, Klára, özvegy Vajda Lászlóné. Ezután következik egy sógor, Babócsay Ferencz generális uram, ki mellett Galanthay Ba­log ül, kinek neje szinte Biró-leány. Mellette ül a család kedvencze, a szép Bezerédy Klára, szőke fejét férje, báró Zichy György vállára nyugosztva. Ő tán leginkább érzi a veszteséget. Künn a temetőben, az ős-kripta körül némán lopóznak egymásután, - kik? Tán a Biró ősök szellemei, hogy üdvözöljék a sir uj lakóját? Vagy a sátánok jöttek kisérteni? Nem, óh nem! Csak az emberi fenevadak, halott-rablók, a sir hiénái: a boldogult belső cselédei. Jönnek, hogy sírjában megfosszák ékszereitől egykori jótevőiket. Együk a kriptaajtót emeli ki, a másik gyertyát gyújt, hogy jobban lásson. Őket pedig látja az Isten. A kriptába hatolnak, kezdik fosztogatni a halottat. Egyik czipőjét huzza, másik jegygyűrűjét vonja le. A harmadik a halotti köntöst czibálja, de az nehezen jön le a merev testről. Baromi dühre gerjed. A holtestet kiveszi a koporsóból, s a földre dobja. Uram, segíts? Mi történik? A halott felül. A gyáva bérenczhad elszalad, s Istent ordít fertelmes ajkaival; elvet ékszert, lámpát s rohan észtvesztve az éjben messze, el. A holtnak vélt úrnő feláll. Fogja a lámpát, s ékszerét otthagyva a kastély felé megyen. Megrázza a kapu kalapácsát. Addig rázza, míg nem a házmester kijő. Az esztelen cseléd megijed, a kaput újra bezárja, a szegény feltámadót kilöki, s ordít félelmében, mígnem á zajra a gyászoló család is kijő. Ők sem jobbak cselédjüknél. Midőn holtnak vélt anyjokat a kapus ablakán át meglátják, rémülve szalad mind Istent emlegetve, s összebuvik, mint a megrémült birka-nyáj. Csak az öreg Panni dajkában van lélek, ő nem fél az ördögtől sem. Beereszti az öreg úrnőt, ki elmondva a gaztettet, örömmel öleli magához a lassan­ként magukhoz tért szeretteit. FORRÁS: PL 28 (1901)39. sz. (IX. 29.) 1-2. II. 373 Bíró Jánosnak és feleségének két gyermeke volt, József és Farkas. GYŐR VÁRMEGYE 1908. 430. 574 Az író jegyzete: Ö adta el Hunkár Mihálynak kérőbb Szolgagyőrt, mihez tartozott: Ászár, Nyeszkenye, Keddhely, Gicz és Kis-Dém egy része is valaha. Farkas fia volt Elek és Farkas. — 266 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom