Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Hunkár Antal visszaemlékezése

tért, gróf Zichy Edmundot340 is reábirtam, hogy menjen el láb alól, ne mutassa magát többé, amint is másnap reggel jó korán el is illantott. Az ifjúságnak erántam való részvétét talán annak is tulajdoníthatom, hogy mi az országgyűlésre tóduló és már csaknem rakonczátlan ifjakból négy gyalog batail- lont341 állítottunk, és azt az úgynevezett Fürsten-Alleén342 regvei és délután a gya­logszolgálatban mint majd otthon leendő nemzetőri tiszteket katonai fordulatokban gyakoroltuk. Eszerént az ifjúság összvesereglett a redoute343 tánczteremben, és ezeredesnek megválasztó gróf Zichy Ottót, alezredesnek gróf Szapáry Antalt, első őrnagynak gróf Pálffy Józsefet, másodiknak meg engemet. Ezt azután egy kikül­döttségük által tudtunkra adák. És a munka folyt becsületesen, mert közemberekül béállottak a főispányok, országos követek, grófok és bárók. Nálam Odescalchi herczeg, Battyányi gróf is volt közember, holott az én bataillonom mint leggyen­gébb 1865 emberből álla. Ez igen jó gondolat volt az ifjúságot begyakorolni, ezekbül tellett a sok honvéd tiszt és altiszt. Ilyenek vezették és oktatták otthon a nemzetőröket, de minekutána őket napjában kétszer jól megfárasztottuk, a karzat is az ülésekben megcsendesült, és az ifjúság többé kihágásokat elkövetni reá nem ért. Ezek után másnap fellépett Kossuth a gyűlésben,344 és előlterjeszté, küldene az ország Bécsbe Őfelségéhez egy nagy országos választmányt, mely a Felséget meg­kérné, hogy alakítson egy magyar minisztériumot, melynek segétségével félre tévén austriai háznak eddig követett ferde politikáját, az országot kormányozná minden sérelem nélkül, törvényeink értelmében. Ez köztetszéssel elfogadtatván, az itjuság a felső táblára már töltött pisztolyokkal és kövekkel jelent meg, szörnyű bomlást eszközlendő, ha a felső tábla, mint eddig, a bécsi kormány kezében lévén most is mindent makacsul ellenezné. Azomban amint a nuntium345 felment, azt a nádor azonnal elfogadta, igy a többiek is és ő is azonnal a felső táblai egyéneket is a mi választmányunkhoz kinevezte, és igy ment fel másnap ama hires országos választ­mány, mely negyed napra ama nevezetes engedményeket a Felségtől Pozsonyba meghozta. Felmentünk tehát gőzhajón Bécsbe,346 vivén magunkkal vagy nyolczvan iíjat. Ott a parton már annyi hintó várt reánk, amely bennünket ingyen bévilt szállása­inkra. Kossuth a Karn-i utczában a Károly főherczeg-vendéglőbe szállásolt, ahová mi is mindnyájan tódultunk. Akkoron jött Kossuthoz a bécsi nép részéről tiz vá­lasztmány, és valóban csodálatos egy elnyomott nemzetnek politikai butasága, tiz Gróf Zichy Edmund (1811-1894) dróf Zichy Domokos veszprémi püspök öccse, császári-királyi kama­rás, helyettes ajtónálló mester, az 1847-1848. évi országgyűlés főrendi tagja. 34' Irataidon (francia) = zászlóalj 34‘ Fürsten-Allee = fejedelmi, hercegi fasor, út (német) 343 redoute (francia) = vigadó, táncterem 344 Kossuth 1848. március 14-én délelőtt a kerületi ülésben sürgette, hogy a március 3-i feliratot a főrendek is tárgyalják meg, s juttassák el Bécsbe. Aznap este a „Zöldfa” vendéglő előtt fáklyás zenét adó ifjúságnak ígéretet tett arra, hogy gróf Batthyány Lajost mint miniszterelnököt hozzák vissza Bécsiről. URBÁN 1986. 14-15. 345 nuntium (latin) = küldöttség 546 Az országgyűlési küldöttség a felirattal 1848. március 15-én indult Bécsbe. 82 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom